Mezőkövesd-Vidi: mindkét edző továbbjutást vár - előzetes

Duplázva vonulhat vissza Juhász Roland.

Forrás: molfehervarfc.hu

Érdekes összecsapás lesz az újrainduló Magyar Kupa első meccsén, hiszen a bajnokságban is nagyon közel áll egymáshoz a Vidi és a Mezőkövesd.

A Mezőkövesd a szezon meglepetéscsapata, az előzetes várakozásokat már most bőven felül múlták Kuttorék. A jelek szerint nemzetközi kupában indulhat a csapat a következő szezonban, abszolút megérdemelten. Egy hazai győzelemmel hatalmas lépést tehet a Mezőkövesd a továbbjutás irányába.

Kuttor Attila ezt mondta el a meccs előtt:

,,Múlt hétvégén a tavalyi bajnokkal játszottunk, azért, hogy az erőnket felmérjük. A felkészülésünkbe abszolút beleillett, hogy egy olyan erős csapattal mértük össze a tudásunkat, mint a Ferencváros. A két találkozó elérte a célját, ugyan ilyenkor az eredmény másodlagos, de örülünk annak, hogy jó teljesítményt nyújtottunk. Azt gondolom, hogy amit elterveztünk, azt be tudtuk mutatni mindkét összecsapáson. Most már csak az előttünk álló feladattal, a MOL Fehérvár elleni kupacsatával foglalkozunk. Nagyon szeretnénk olyan eredményt elérni az első mérkőzésen, amivel esélyünk lehet a továbbjutás kiharcolására. Azt gondolom, hogy ellenfelünk egy nagyon komoly háttérrel rendelkező klub, a Fehérvár Magyarország egyik kiemelkedő csapata, de nem foglalkozunk ezzel, nem számít, hogy ki jön velünk szembe. Saját magunknak szeretnénk megfelelni és fontos, hogy úgy készüljünk fel, hogy bárki ellen helyt tudjunk állni. Mint minden párharc előtt, most is az a véleményem, hogy mindkét csapatnak 50-50% esélye van a továbbjutásra."

A Videotonnak nem könnyű a helyzete sem a kupában, sem a bajnokságban. Azonban még mind a két sorozatban van esélye a csapatnak arra, hogy megnyerje, így Juhász Roland duplázva vonulhatna vissza. A továbbjutást önbizalmat adhat a csapatnak, amit majd a bajnokságban is hasznosíthat.

Joan Carillo így nyilatkozott a meccs előtt:

,,Jó hozzáállással folytatta a felkészülést a csapat a két, múlt heti edzőmérkőzést követően is. Nem kellett külön részletezni a párharc fontosságát senkinek az öltözőben, hiszen egy kupa-elődöntőről beszélünk. Teljesen más egy ilyen oda-visszavágós sorozatban meccselni, mint egy bajnokin, a Mezőkövesd egy jó együttes, minőségi, erős játékosok alkotják a keretet. Harcolnunk kell, meg kell mutatni, hogy milyen karakteres csapat vagyunk és könnyen lehet, hogy majd meg kell szenvedni a továbbjutásért, de az nem kérdés, hogy az a célunk, hogy ott legyünk a döntőben. Örülök, hogy hivatalosan is újraindul a futballidény, szerintem ez egy jelképe annak, hogy a társdalom jó úton jár a járvány legyőzése felé. Elsősorban persze a Vidi-szurkolók és magunk miatt szeretnénk jó teljesítményt nyújtani, de bízunk benne, hogy minden futballszerető jól szórakozik majd a magyar meccsek alatt."

Legfrissebb híreink