nb1.hu

Hivatalos bejelentés.

A Mezőkövesd közleménye:

"Szépe János személyében egy rutinos labdarúgóval kötött megállapodást klubunk. A 25 esztendős szlovákiai magyar védő Zalaegerszegről érkezett Mezőkövesdre.

Szépe János öt évvel ezelőtt mutatkozott be a szlovák élvonalban a Dunaszerdahely, azaz a DAC gárdájában, ahol összesen négy mérkőzésen kapott lehetőséget. Ezt követően Magyarországon folytatta pályafutását, a 2017-2018-as szezonban az NB II.-es Mosonmagyaróvár csapatát erősítette, ahol stabil alapembernek számított, 34 mérkőzésből 33-szor lépett pályára, mindannyiszor kezdőként. A védő az ellenfelek kapujánál is otthonosan mozgott, ugyanis három gólt szerzett a bajnokságban, bevette a Gyirmót FC Győr, a WKW ETO FC Győr és a BFC Siófok kapuját is. 

Szépe János teljesítményére felfigyelt a Zalaegerszegi TE FC, a zalai gárda 2018 nyarán leigazolta, ahol összesen 3 évet töltött. A játékos fokozatosan vált alapemberré a kék-fehéreknél, az első idényben 10 találkozón lépett pályára a másodosztályú bajnokságban aranyérmet szerző csapatban, ebből 8 alkalommal kezdőként kapott lehetőséget. A 2019-2020-as szezonban 15 mérkőzésen játszott az OTP Bank Ligában, összesen 14-szer volt a kezdőcsapat tagja, emellett 4 Magyar Kupa találkozón is kezdő volt és a Szarvas ellen 2-0-ra megnyert összecsapáson gólt is szerzett. A legutóbbi, 2020-2021-es idényben már 20 bajnoki találkozón szerepelt és csak egyszer játszott csereként. 

Remek idényt tudhat maga mögött, hiszen négy gólt jegyzett, betalált a MOL Fehérvár, a Budapest Honvéd, a Paks, valamint csapatunk kapujába is, így az OTP Bank Liga egyik legeredményesebb védője volt az előző szezonban. A bajnokság mellett a MOL Magyar Kupában is pályára lépett egyszer, a Lipót Pékség elleni 3-1-es zalaegerszegi siker alkalmával betalált a kapuba, emellett három mérkőzésen a ZTE FC II. csapatában is pályára lépett."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC