nb1.hu

Mezőkövesd: két újabb érkező, egy távozó

Hivatalos bejelentések.

A MEZŐKÖVESD KÖZLEMÉNYEI:

"Madarász Márk személyében utánpótlás-válogatott középpályást igazolt klubunk.

A 25 esztendős játékos Jánossomorján kezdett el futballozni, majd Gyirmóton folytatta pályafutását, ahol a korosztályos csapatok után a felnőttekhez került. A futballista a 2013-2014-es szezonban mutatkozott be a másodosztályú bajnokságban, ahol 15 mérkőzést játszott és 2 gólt szerzett. emellett a Liga Kupában és a Magyar Kupában összesen 6 összecsapáson szerepelt a felnőttek között. A következő idényben már 26 bajnoki találkozón kapott lehetőséget a bronzérmes csapatban, 22-szer kezdőként játszott és 7 góllal járult hozzá a remek eredményhez, a Magyar Kupában pedig 3 meccsen 1 gólig jutott. A 2015-2016-os szezonban bajnoki címet szerző csapatban szintén 26 bajnokin lépett pályára, 17-szer kezdőként, ebben az idényben 1 gólt lőtt. Egy évvel később az élvonalban is bemutatkozott a Gyirmót színeiben, 27 találkozón kapott lehetőséget, 13-szor kezdőként és egy gólt szerzett, a DVSC kapuját vette be. A Magyar Kupában 4 meccsen 1, az NB III.-ban pedig 9 meccsen 2 gól volt a mérlege. A következő, 2017-2018-as idényt már a Puskás Akadémiánál töltötte, ebben az évben 2 OTP Bank Liga, 4 Magyar Kupa és 10 NB III.-s összecsapáson játszott, a kupában 1, a harmadosztályban 2 gólig jutott. A 2018-2019-es évben WKW ETO FC Győrben és Zalaegerszegen szerepelt kölcsönben a Puskás Akadémia játékosaként, a két csapatban összesen 35 bajnoki mérkőzésen játszott és 6 gólt lőtt. Az elmúlt két évben a szintén másodosztályú Csákvárt erősítette ugyancsak kölcsönben, a két évben összesen 60 bajnoki meccsen lépett pályára. Az első idényben 3 gólt lőtt, viszont tavaly ragyogóan teljesített, hiszen 14 bajnoki találatig jutott, emellett 3 Magyar Kupa összecsapáson 3 gólt szerzett.

Madarász Márk a magyar U20-as és U21-es válogatottban összesen 4 mérkőzésen kapott lehetőséget a transfermarkt.com adatai alapján. Az idősebbek között a lengyelek elleni barátságos találkozó mellett két Eb-selejtezőn, a portugálok és a görögök ellen lépett pályára a nemzeti csapatban."

Mezőkövesd: a DVTK kapusa érkezett – NB1.hu

 

"Visszatért Mezőkövesdre Stefan Drazic, csapatunk korábbi támadója tavaly Diósgyőrben játszott. A transzfer részeként Szeles Tamás Miskolcra igazolt.

A 28 esztendős támadó Szerbiában kezdte a pályafutását, fiatalon a Radnicki Obrenovac, valamint a Crvena Zvezda utánpótláscsapatainál pallérozódott, majd játszott a Radnicki Obrenovac, a Javor-Matis, valamint a Vozdovac együttesében is. A legjobb mutatókat a Vozdovac együttesében érte el a szerb élvonalban, ahol 34 mérkőzésen 8 gólig jutott. Ezt követően Belgiumba, a Mechelen csapatához igazolt, itt 16 mérkőzésen 1 gól volt a mérlege. A nagy múltú belga gárdától Mezőkövesdre vezetett az útja, városunkba 2017 februárjában érkezett. A tavaszi szezonban 11 találkozón kapott lehetőséget és 3 gólt lőtt, majd a következő idény remekül sikerült számára, 31 OTP Bank Liga mérkőzésen 11 találatot szerzett, valamint remekelt a Magyar Kupában is, a sorozatban 5 összecsapáson lépett pályára és 3 gólig jutott. Ezt követően 2019 nyarán a kínai CC Yatai gárdájához igazolt, a másodosztályú együttesben 11 mérkőzésen 1 alkalommal talált be. A támadó útja ezután Diósgyőrbe vezetett, a 2020-2021-es szezonban 29 élvonalbeli összecsapáson lépett pályára és 4 gólt lőtt, a MOL Magyar Kupában 4 találkozón jutott szóhoz, gólt nem szerzett. Stefan Drazic 71 magyar élvonalbeli találkozón 18 gólig jutott.

A szerb játékos transzferének részeként Szeles Tamás Diósgyőrbe igazolt, aki 7 év után hagyja el városunkat. A salgótarjáni és szombathelyi nevelésű védő 2014-ben érkezett Mezőkövesdre, azóta megszakítás nélkül az első csapatunkat erősítette. Szeles Tamás 57 másodosztályú bajnoki mérkőzésen szerepelt sárga-kékben, melyeken 1 gólt szerzett. Ezt követően az OTP Bank Ligában 72 találkozón játszott és szintén 1 gólt lőtt. A MOL Magyar Kupában a 2020-2021-es szezonban szintén 1 gólt jegyzett, egyébként összesen 12 kupameccsen szerepelt csapatunkban."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC