nb1.hu

Mezőkövesd: bemutatták a 7-szeres román válogatott védőt

Korábban már belekóstolt a légióskodásba.

A Mezőkövesd kedden jelentette be Steliano Filip szerződtetését. Akkor a klub a Facebookon egy rövid közleménnyel jelentkezett, de most tartalmasabb cikk jelent meg a klubhonlapon, amelyben bemutatják a 7-szeres román válogatott futballista karrierjét. Íme a kövesdiek közleménye:

"Szerződést kötött klubunk a román Filip Stelianoval. A hétszeres román felnőtt válogatott játékos bal oldali védőként és bal oldali középpályásként is bevethető.

A 28 esztendős labdarúgó a román LPS Banatul Timişoara együttesében nevelkedett, majd 2010 nyarán az Avicola Buzias csapatához igazolt, mely után megfordult a szintén román FC Maramures együttesében is. Ezután 2012 nyarán az FC Dinamo Bucaresti gárdájához szerződött, ahol 5 és fél évig futballozott, a csapattal megnyerte a Román Kupát a 2016-2017-es idényben. 2018-ban a horvát Hajduk Split gárdájához igazolt, ahonnan egy év után a román Dunarea Calarasi együtteséhez távozott, majd fél év után a szintén román FC Viitorul igazolta le. Ezt követően a görög AE Larisa futballistája lett, majd 2021 januárjában visszatért az FC Dinamo Bucaresti csapatához, ahol másfél évig játszott. Csapatunkhoz szabadon igazolható játékosként érkezett.

Filip Steliano 16 éves korától tagja volt a román korosztályos válogatottaknak, 21 éves koráig 11 válogatott mérkőzésen lépett pályára, a felnőttek között 2015. november 17-én debütált az Olaszország elleni 2-2-es barátságos mérkőzésen. A felnőtt válogatottban eddig összesen 7 mérkőzésen jutott lehetőséghez a transfermarkt.com adatai szerint."

Érdekesség, hogy a futballistát már januárban összeboronálták a kövesdi együttessel. A labdarúgó legutóbb az FC Dinamo Bukarestben futballozott, de július óta szabadon igazolható volt. A Transfermarkt egyébként 200 ezer euróra becsüli a játékos értékét. Íme egy videó a kövesdiek új labdarúgójáról: 

A Mezőkövesd a kilencedik helyen telel az NB I-ben, a bajnoki szünet után a Puskás Akadémiát fogadja január végén. 

Kapcsolódó hírek