nb1.hu

Mezőkövesd: a fölényes győzelem ellenére akadtak hibák

Szombaton jön a főpróba.

A Mezőkövesd is edzőmeccset játszott szerdán, Pintér Attila együttese a Dorogot látta vendégül. A kövesdiek az első játékrész alatt háromgólos fórra tettek szert, erre a második félidőben még egyet pakoltak rá.

Íme a Kövesd honlapjának a beszámolója a találkozóról:

"A másodosztályú Dorog ellen léptek pályára labdarúgóink ma délután hazai környezetben. Egy jól felkészített csapattal találkozott együttesünk, a mérkőzés remekül szolgálta a felkészülést. Az összecsapáson az erényeink mellett azok a hibák is megmutatkoztak, amelyeket ki kell majd javítani a tavaszi rajtig.

Csapatunk a bajnoki főpróbáját szombaton tartja, amikor is a DVTK vendégeként fogunk pályára lépni.

A mérkőzés jegyzőkönyve:
Mezőkövesd Zsóry FC – Dorogi FC 4-0 (3-0)
Mezőkövesd, Városi Stadion műfüves pálya. Vezette:
Takács Tamás
Mezőkövesd I. félidő: Szappanos – Eperjesi, Nesterov (Martic 20. p.), Katanec, Vadnai, Szeles, Berecz, Cseri, Jurina, Vutov, Besirovic.
Mezőkövesd II. félidő: Ryabenko – Farkas, Margvelashvili, Kavtaradze, Martic (Jagodics 60. p.), Nagy D., Chrien, Bencze, Karnitski, Meskhi, Vajda. Vezetőedző: Pintér Attila
Dorog: Tulipán (Borsos 46. p.) – Nyíri (Kárász 46. p.), Nagyházi (Berkó 46. p.), Dlusztus (Váli 69. p.), Zabari (Papp 46. p.) – Zuigeber (Barna 76. p.), Tóth B., Mészáros, Szedlár (Fejős 46. p.) – Vígh (Beliczky 46. p., Délczeg 76. p.), Csillag (Szerencsi 46. p.). Vezetőedző: Fenyvesi László
Gólszerzők: Vadnai (6. p.), Berecz (10. p.), Cseri (41. p., 11-esből), Nagy D. (66. p.)
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC