nb1.hu

Mesteri pedagógia miatt verte az Újpest a Győrt – VIDEÓ

Budapest – Az angol „nyelvlecke” a lilákat segítette.

Nem sokat lacafacáztak a játékosok a kezdő sípszó után, hanem inkább egyből egymásnak este. Mind játékban, mind keménységben. Priskint és Litauszkit egyből ápolni kellett, de szerencsére nem volt sportszerűtlen a meccs. Nagy iram, sok helyzet jellemezte a találkozót (több volt a hazaiaknak), a legérdekesebb jelenet a 35. percben játszódott le. Ojo főszereplésével ugyanis jó kis kakaskodás alakult ki a pályán. Nagyon feszült a mérkőzés, pedig nincs nagy tétje a meccsnek. Solymosi Ojónak sárgát adott, majd magyarul (!) mondta a csatárnak, hogy ki fogja állítani, ha nem fejezi be. Ojo jelezte, hogy angolul szeretné hallani a bíró intelmeit, aki viszont inkább kifutott Vignjevicshez, hogy neki is elmondja, amit akar. A szerb edző szintén nem a magyar nyelvtudásáról ismert, mint ahogyan a jelek szerint a spori sem beszél túl sok nyelvet. Legalábbis ma, mert több nemzetközi meccset vezetett már.  Fordulás után kicsit nyugodtabban csordogált a játék, de mintegy 10 perc múlva ismét felpörögtek az események. Az Újpest vezetéséhez Nebojsa Vignjevics remek pedagógiai érzéke is kellett. Lecserélte a már besárgult, túlpörgött Ojót, akinek a helyére beállt Perovic lőtte szét a győriek kapuját a 69. percben. A lefújásig még nagy maradt a harc, az Újpest, mivel több helyzete volt, megérdemelte a győzelmet (harmadszor nyert egymás után), de a Győrt is csak dicsérni lehet a teljesítménye miatt. S. Z. Újpest-Győr 1-0 Részletes tudósítás a linkre kattintva olvasható!  

 

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC