nb1.hu

Megvan, hogy mikor kezdi el a Vasas a felkészülést

Hivatalos bejelentés.

Első helyen, pontrekorddal, teljesen magabiztosan és megérdemelten jutott fel a Vasas az élvonalba négy évnyi NB II-es tagság után.

A piros-kékek vasárnap az utolsó fordulóban 3-3-as játszottak a Soroksárral, azóta a szabadságukat töltik a játékosok.

A klub a következő bejelentést tette:

"Lezárult a 2021/22-es szezon, folytatás négy hét múlva.

A Merkantil Bank Liga 38. fordulójában lejátszott Vasas-Soroksár mérkőzéssel véget ért az idei bajnoki évad, a keret megkezdte nyári szabadságát, melynek második fele aktívan, az előírt otthoni feladatok elvégzésével telik majd.

A csapat június 16-17-én, csütörtökön és pénteken orvosi vizsgálatokon és különböző erőnléti felméréseken vesz részt, június 20-án, hétfőn pedig csapatedzésekkel kezdődik el a 2022/23-es nyári felkészülési időszak. A hat hetesre tervezett programban számos edzőmérkőzés szerepel majd, az ellenfelek a felkészülés adott szakaszainak szakmai igényei alapján lesznek kiválasztva.

A 2022/23-es OTP Bank Liga első hivatalos játéknapja: 2022. július 30., szombat

A végleges felkészülési programról, a pontos bajnoki rajtról és az egyéb részletekről a későbbiekben tájékoztatjuk szurkolóinkat."
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC