nb1.hu

Megint Mbaye Diagne volt az Újpest sikerkovácsa!

Budapest – Kiváló mérkőzés, jó hangulat, peches DVTK! VIDEÓ

Jó iramban és DVTK helyzettel kezdődött az újpesti mérkőzés. A vendégek lendülete pedig sokáig kitartott, diktálták a tempót és veszélyesebbek voltak a kapura. A lilák kicsit mélyebben védekeztek és olykor-olykor előrevágott labdákkal próbálták helyzetbe hozni gólzsákjukat, Diagne-t. A hórihorgas csatárnak egyszer majdnem sikerült is meglepni a vendégek védelmét, de Rados bő félóra elteltével még tudott védeni. Pár perccel később Bardhi szabadrúgása esetében azonban már nem. Az Újpest technikás középpályása elképesztő lazasággal tekert 25-ről a jobb felsőbe. A találkozó a gól után visszatért szokásos medrébe, jó iram, lüktető játék, domináns DVTK, de kevés helyzet. A két szurkolótábor pedig végig fantasztikus volt!

 

 

 

 

A második félidő egy-egy cserével kezdődött, de később is folyamatosan frissítették csapatukat a szakvezetők. Az edzői húzások után hamarabb Bekő Balázs ürülhetett, hiszen a fordulás követően nyolc perccel érkezett a DVTK egyenlítő gólja, nem érdemtelenül.

 

A meccs még az első félidőnél is jobb iramot és hangulatot hozott. Az Újpesten látszott, hogy nem rogyott meg a vendégek góljától, és egy 10 perces időszakban hatalmas nyomást gyakorolt Rados kapujára, de hálóőr mindig a helyén volt. A hajráig nem csillapodott a csapatok harci kedve, szerencsére, így vélhetően az őszi idény legjobb meccsét produkálták. A DVTK megszerezhette volna a vezetést, ha Heris hibáját kihasználja Novothny, de Balajcza mentett.

 

A végén azonban a lilák jöttek ki győztesen a meccsből, és ki más, mint Diagne szállította a három pontot az Újpestnek!

 

 

 

Újpest FC–DVTK 2–1 (1–0). Az élő közvetítés a linkre kattintva olvasható!

 

 

A DVTK nem teljesítheti a vezetők ultimátumában foglaltakat, így elméletileg mennie kell Bekőnek. De vannak-e már jelöltek a helyére? És Egervári lehet befutó?

 

Élesnek indult, de a Fradi végül kiütötte a Paksot

 

A PAFC-nak továbbra sem megy a Bp. Honvéd ellen

 

Torghelle szalagot kapott, intézte is a Vasast

 

Gyenge meccsen mentett a Hali pontot a Békéscsaba ellen

 

Edzői értékelések az NB I 18. fordulójának a meccseiről

 

Storck azt mondta Kleinheislernek, hogy hosszabbítson. A kapitány szerint ssak egy pillanatkép az előkelő FIFA-ranglistás hely

 

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC