Második edzőmeccsét is elbukta a Paks

Ezúttal is külföldi ellenfelük volt.

 

A Paksi FC lejátszotta második felkészülési mérkőzését is a törökországi edzőtáborban. Az ellenfél ezúttal a román AFC Botosani volt, s végül 2-1-re múlták felül Csertői Aurél csapatát.

 

A klub honlapjának tájékoztatása szerint az első játékrész 33. percében Fülöp Lóránd, majd két perccel később Diego Fabbrini volt eredményes, így a szünetre a Botosani csapata mehetett nyugodtabban (2-0).

A második félidőt változtatás nélkül kezdte a Paks. Csertői Aurél az 57. percig várt a cserelehetőséggel, amikor is Lenzsér helyett Gévay, Bobál helyett Fejes, Nagy R. helyett Kecskés, Remili helyett Horváth, Kővári helyett Kulcsár, Haraszti helyett Bartha és Simon helyett Hahn kapott szerepet. A változtatások sikeresnek bizonyultak, hiszen egy perc elteltével Bartha talált a kapuba: a 39-es számú játékos 18 méterről a bal felső sarokba helyezte a játékszert. A 70. percben Báló helyett Szabó, Egerszegi helyett Papp és Kesztyűs helyett Zsidai léphetett a gyepre, ám a hátralévő húsz percben az eredmény nem változott.

 

A Paksnak a Vaduz elleni 0-1 után ez volt a második veresége.

 

Paksi FC - AFC Botosani 1-2

gól: Fülöp 33', Fabbrini 35', Bartha 58'

Paks: Nagy G., Kővári, Lenzsér, Bobál, Báló, Egerszegi, Nagy R., Kesztyűs, Haraszti, Simon, Remili. Cserék: Rácz, Kulcsár, Gévay, Bartha, Fejes, Hahn, Horváth, Kecskés, Papp, Szabó, Zsidai

Legfrissebb híreink