Loki-Vasas: korai kiállítás és kapushiba is volt

Nagyot küzdöttek a vendégek.

Forrás:

DVSC-Vasas 1-1

A MÉRKŐZÉS KULCSMOMENTUMA: JOVA HIBÁJA

Baráth Botondot a 28. percben kiállította a játékvezető, így kb. másfél félidőt emberhátrányban játszott a Vasas. A vendégek sokáig őrizték a vezetésüket, aztán a 86. minutumban Jova hibája miatt mégsem tudták megszerezni a három pontot. 

A MÉRKŐZÉS FŐSZEREPLŐJE: HORVÁTH KRISZTOFER

Néhány nappal ezelőtt dőlt el, hogy a Torino a Lokinak adta kölcsön a 20 éves futballistát, aki a szünetben lépett pályára csereként. Bőven akadtak biztató megoldásai, egyszer a kapufát is eltalálta, vagyis úgy fest, jól járt vele a DVSC. 

GÓLOK TÖRTÉNETE:

21. p.: Silye balról érkező beadása után Holender az ötös környékéről lőtt, nagyot védett Megyeri, de a kipattanót Berecz hat méterről lőtte a debreceni kapu közepébe. 0-1!

86. p.: Egy beívelést próbált elöklözni a kapujából kirontó Jova Levente, de nem járt sikerrel, a védőjével ütközött, ezt pedig köszönte szépen Dorian Babunski, aki három méterről jobbal a bal felsőbe lőtt. 1-1!

KÖVETKEZŐ FELADAT:

A Vasas a következő fordulóban a Honvédot látja vendégül (augusztus 21-én 20 órától), míg a Lokira mezőkövesdi túra vár (ez a meccs augusztus 22-én 20 órakor kezdődik). 

JEGYZŐKÖNY:

Debreceni VSC-Vasas FC 1-1 (0-1)
Debrecen, 5665 néző, v.:
Bogár
gólszerzők: Babunszki (86.), illetve Berecz (21.)
sárga lap: Baráth P. (37.), Bévárdi (54.), Neofitidisz (61.), illetve Hinora (36.), Jova (69.), Hidi P. (69.), Hidi S. (73.), Szivacski (92.)
piros lap: Baráth B. (29.)
Debreceni VSC: Megyeri - Kusnyír (Baranyai, 54.), Romancsuk, Deslandes, Gomes - Baráth P. (Neofitidisz, 56.), Dzsudzsák, Ferenczi J. (Horváth K., a szünetben) - Sós (Bévárdi, a szünetben), Szécsi (Babunszki, 70.) - Bárány
Vasas FC: Jova - Iyinbor (Ihrig-Farkas, 90.), Baráth B., Otigba - Szivacski, Berecz, Hinora (Cipf, 82.), Hidi P. (Hidi S., 71.), Silye - Holender (Szalai J., 71.), Radó (Deutsch L., a szünetben)

Az MTI beszámolója:

Sokkal aktívabban és pontosabban kezdték a mérkőzést a házigazdák, akik közelről és távolról is kísérleteztek a gólszerzéssel, ezért Jova Leventének bravúros védésekre volt szüksége, hogy az angyalföldiek ne kerüljenek hátrányba. A játék képe alapján meglepetést jelentett, hogy az újonc az első veszélyes ellentámadását gólra váltotta, és a 21. percben Berecz Zsombor jóvoltából megszerezte a vezetést.
    
Nyolc perccel később emberhátrányba került Vasas, mert Baráth Botond piros lapot kapott a Bárány Donáttal szembeni durva szabálytalanság miatt. A DVSC lendületét némileg megtörte a kapott gól, és ezen a létszámfölény sem változatott, a szünetig hátralévő időben már nem tudta veszélyes akciókkal nyomás alatt tartani ellenfelét, így egy félidő után a fővárosiak vezettek 1-0-ra.
    
A szünet után bemutatkozott a DVSC-ben és az NB I-ben a szerdán igazolt Horváth Krisztofer, aki 2020-ban három mérkőzésen szerepelt az olasz élvonalban a SPAL színeiben. Debrecenbe a Torino FC-től érkezett kölcsönben a támadó középpályás, aki az előző idényben az NB II-es Szeged házigólkirálya volt.
    
A második félidő elején az angyalföldiek magabiztosan őrizték előnyüket, esetenként hatan védekeztek egyvonalban, és bár a folytatásban a hazaiak újra pontosabb, mozgékonyabb játékkal és veszélyes lövésekkel próbálkoztak, ekkor Jova ismét bravúrokat mutatott be a kapuban. Egyre nagyobb fölényben futballozott és támadott a Debrecen, és a 86. percben Saná Gomes beadásánál a kapujából kifutó Jova a saját csapattársától, Iyinbor Patricktól nem fért hozzá a labdához, ezt kihasználva Dorian Babunszki a hálóba lőtt és beállította az 1-1-es végeredményt.

Tabella a linkre kattintva érhető el

Kuttor Attila értékelése:

Joao Janeiro értékelése:

FRISSÍTÉS:

22.46:

Legfrissebb híreink