nb1.hu

Loki: tiszteletlenség a szurkolókkal? Reagált a vádra a középpályás

Tiszta vizet öntött a pohárba.

Tegnap már beszámoltunk arról, hogy a DVSC hazai pályán 3-0-s vereségbe futott bele a Puskás Akadémia ellen.

A meccs után Dzsudzsák Balázs az M4 Sportnak nyilatkozott. A Loki játékosa nem kertelt, elgondolkodtató mondatok hagyták el a száját:

A DVSC hivatalos weboldala Varga Józseffel beszélgetett a hétvégi fiaskót követően. Varga arra a vádakra is reagált, hogy állítólag a mérkőzés után tiszteletlenül beszélt a szurkolókkal:

"A csapat mindig eleget tesz a szurkolók kérésének. Ha nyerünk, együtt örülünk, viszont ha kikapunk, akkor is kötelességünk kimenni hozzájuk és meghallgatni őket. Most sem volt ez másképp. Én személy szerint annyit mondtam a drukkereknek, hogy a vereségért csak minket, játékosokat hibáztassanak, hisz mi voltunk a pályán, mi hoztunk rossz döntéseket, és mi juttattuk őket előnyhöz. Úgy érzem, ezután a találkozó után inkább felénk kell, hogy irányítsák a haragjukat, mintsem a vezetők vagy a stáb irányába. Soha nem voltam tiszteletlen a szurkolókkal, viszont a meccs után olyan állítások jutottak el hozzám, melyek nem igazak. Rosszulesik a vereség, ráadásul utána még azzal kell foglalkozni, ami valótlan" – öntött tiszta vizet a pohárba Varga József.

A DVSC 10 forduló alatt 9 pontot szerzett, ezzel jelenleg a 10. helyen áll a tabellán. 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC