nb1.hu

Loki: eldőlhet Dzsudzsák sorsa, U21-es válogatott futballista érkezhet

Több játékosnak lejár a szerződése.

A DVSC is készül az új idényre. A csapatnál néhány napja nagy változások történtek: új tulajdonos és Joao Janeiro személyében új vezetőedző is érkezett. Az nso.hu foglalkozott most a debreceni csapattal.

A cikk jelzi, hogy Tomás Kosicky, Poór Patrik, Korhut Mihály, Varga József, valamint Dzsudzsák Balázs szerződése június utolsó napján lejár. A portál leszögezi, hogy hamarosan eldőlhet a sorsuk. Azt is írják, hogy Dzsudzsák maradhat a Lokiban. Néhány napja az NB1.HU is foglalkozott Dzsudzsák ügyével, cikkünk itt olvasható

Nem lenne meglepetés, ha Major Sámuellel bővülne a hajdúsági alakulat kerete, erről így ír a portál:

"Az U21-es válogatott Major Sámuelt a héten többször is láttak együtt edzeni a Loki első csapatával. A középpályásként és védőként is bevethető futballista 2017-ben került Debrecenből Ausztriába, öt évig szerepelt a Red Bull Salzburg utánpótlásában, januárban pedig az Admira Wackerhez igazolt. Be is mutatkozott az osztrák élvonalban, hét meccsen szerepelt, de a csapat kiesésével megszűnt a szerződése, jelenleg szabadon igazolható" – mutat rá a portál.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC