nb1.hu

Lejátszotta utolsó felkészülési meccsét a Puskás

Horvát csapat ellen zárt a felcsúti egylet.

Puskás Akadémia FC–HNK Gorica (horvát) 0–0
 
PAFC: Danilovics – Osváth, Poór, Hegedüs J., Bokros – Márkvárt, Spandler – Kiss T., Knezevic, Latifi – U. Diallo
Csereként pályára lépett: Zsidai, Radó, Balogh B., Molnár G.
 
A pfla.hu beszámolója a mai meccsről. 
 
Az első félidőben lényegesen többet veszélyeztetett a horvát csapat, amely a 25. percben javára megítélt tizenegyesből a vezetést is megszerezhette volna, ám Zwolinski büntetőjét védte Danilovics. A mieink részéről egy Josip Knezevic-lövést jegyezhettünk fel, míg a délszlávoktól Dvornekovic ügyetlenkedett el egy nagy helyzetet.
 

A második félidő Puskás-szemszögből sokkal jobban nézett ki, mi irányítottuk a játékot, és jó pár gólhelyzetet alakítottunk ki. A legnagyobb sansz Knezevic előtt adódott, aki Ulysse Diallo ragyogó passzával egy az egyben mehetett a kapusra, ám lövését a hálóőr hárította, majd a kipattanót a felső léc fölé rúgta.
 
Persze azért a parádézó Danilovicsnak is akadt dolga, az egyik horvát támadást követően az ő bravúrjával indult a mi akciónk, melynek végén Radó András első labdaérintéséből gólt szerezhetett volna. A rendkívül agilis Liridon Latifi is megnyerhette volna a meccset tíz perccel a vége előtt, ám Hegedüs János pazar indításából nem tudott a kapuba találni, mint ahogy Diallo sem, így maradt a 0–0.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC