nb1.hu

Kovács István elmondta, mi volt a Vidi titka – interjú

Elégedetten összegzett a fehérvári futballista.

A Vidi válogatott középpályása, Kovács István a múlt szombati, Honvéd ellen 2-1-re megnyert kupadöntővel végződő idényben összesen 55 tétmérkőzésen lépett pályára, így természetesen részese volt csapata BL-selejtezős és Európa-liga csoportkörös menetelésének is. A nemzetközi sorozatokban 90 percet játszott az AEK Athén otthonában és pályára lépett a Chelsea legendás pályáján, a Stanford Bridge-en is, érdeklődésünkre mégsem mondjuk a londoni élményeit nevezte meg a szezon legmaradandóbb pillanatának.
 
„Nem is maradandót mondanék, inkább azt, ami a kupadöntőn is megmutatkozott és amit egyébként a vezetőedzőnk is gyakran hangoztat: a futball a szenvedélyről és az emóciókról szól. Szerintem ezt lehet kiemelni a mi szezonunkból – kezdte az nb1.hu-nak nyilatkozó Kovács István. – A szenvedélyes attitűd és az emóció megvolt a nemzetközi színtéren is, ennek köszönhető, hogy eredményesek tudtunk lenni a nálunk jóval értékesebb és jobb játékerőt képviselő csapatokkal szemben is. A szenvedély és az emóció szombaton is meglátszott a csapaton, hiszen hátrányból fordítva tudtunk nyerni a remek erőkből álló Honvéd ellen.”
 

Pornóval hangoltak a fehérváriak a sorsdöntő európai kupameccsre – NB1.hu

 

Az ezen a héten már az Azerbajdzsán és Wales elleni júniusi Európa-bajnoki-selejtezőkre készülő magyar válogatottal tréningező Kovács István kérdésünkre válaszolva elárulta: összességében sikertörténetként tekint vissza a 2018/2019-es idényre, amely a Vidi szempontjából El-szerepléssel, bajnoki ezüstéremmel és a Magyar Kupa megnyerésével ért véget.
 
„Annak ellenére is úgy érzem, hogy sikeresebb szezont zárunk az idén, hogy tavaly bajnokok voltunk, ezúttal pedig be kellett érnünk a második hellyel. A Ferencváros megérdemelten lett bajnok, annak viszont örülök, hogy kupagyőzelemmel tudtuk befejezni az idényt.”
 
Hatos Szabolcs
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC