nb1.hu

Komoly célt fogalmazott meg a DVTK sportigazgatója

Tajti József a piros-fehér klub tehetségeit is górcső alá vette.

A Diósgyőrnél bátran nyúlnak a fiatalokhoz, amit jól mutat, hogy Szűcs Kornéllal, Orosz Donáttal, Tóth Borisszal és Farkas Marcellel is profi szerződést kötött az OTP Bank Ligában szereplő együttes. A négy tehetséget Tajti József a dvtk.eu-nak adott interjúban mutatta be:
 
"Mind a négyen olyan tehetséges fiatalok, akikben látni a potenciált, hogy 1-2 éven belül nem csak bemutatkoznak az OTP Bank Ligában, hanem az első csapat keretének stabil tagjai lesznek. A MLSZ szakemberei is úgy gondolják, hogy korosztályuk legjobbjai, akik rendre meghívót kapnak az U17-es és az U18-as válogatottba, így biztosan nem hiányoznak egyetlen játékosmegfigyelő noteszéből sem. Korábban többször elmondtam, középtávon az a célunk, hogy a DVTK keretének felét saját nevelésű fiatalok alkossák, ehhez pedig elengedhetetlen megtartani a saját értékeinket" – mondta Tajti, aki a beszélgetés végén rámutatott, hogy a miskolci csapat a saját utánpótlására szeretne támaszkodni.
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC