nb1.hu

Komoly cél: erről álmodoznak a mezőkövesdi drukkerek

Magasabbra tennék a lécet a szimpatizánsok.

Evés közben jön meg az étvágy: ez a mondás abszolút illik a Mezőkövesdre. A csapat az előző szezonban a hatodik helyet csípte meg az OTP Bank Ligában, ami a klub történetében a legjobb produkció. A szimpatizánsok mernek nagyot álmodni, hiszen az idényzáró vacsorán már arról beszéltek, hogy Kuttor Attila együttesének a következő bajnokságban a nemzetközi kupaindulást kellene megcéloznia. A vezetőedző egyébként ennyire nem mer nagyot álmodni. 
 
"Ezt a célt nem én tűztem ki, ezt tegyük hozzá, de azt gondolom, hogy a lehetőségeinkhez képest a következő szezonban sem tudunk mást megfogalmazni, mint a biztos bennmaradást. Természetesen a jogot megtartjuk magunknak arra, hogy álmodozzunk, mert a csillagok jó állásával, egy-egy jó periódussal sok minden előfordulhat, szóval azon a gondolatunkon nem változtatunk, miszerint szeretnénk megnyerni a bajnokságot, de a bennmaradásnak is örülünk" – nyilatkozta Kuttor a csapat weboldalának
 

Ezekre a posztokra igazolhat új játékosokat a Mezőkövesd – NB1.hu

Mozgalmas nyár lehet a csapatnál.

Kuttor a keretben történő változásokra is kitért. Elmondta, olyan csapatot szeretnének építeni, ahol nagy verseny árán lehet bekerülni a kezdőbe.
 
"Eleve arra törekedtünk a keret kialakításánál, hogy versenyhelyzet alakuljon ki minden egyes poszton, vagy csapatrészben. Ennek köszönhetően, az egész szezonban sokan kaptak lehetőséget, viszont minden esetben az adott szituációk, és körülmények határozták meg, hogy az éppen legerősebb Mezőkövesd lépjen pályára. Most is hasonló a célunk, próáljuk úgy kialakítani a jövő évi keretet, hogy abban mindenki egyenrangú legyen, és mindenkinek ugyanannyi lehetősége legyen pályára lépnie. Megjegyzem, ezért is lehetett idén bárkihez hozzányúlni, mert mindenki a legjobb tudása szerint próbálta szolgálni a csapat érdekeit" – vélekedett a szakember. 
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC