nb1.hu

Kisvárda: válogatott védő érkezett

Hivatalos bejelentés.

ÍME, A KISVÁRDA HIVATALOS BEJELENTÉSE:

,,Albán és horvát állampolgársággal egyaránt rendelkező, belső védő poszton bevethető futballistát igazoltunk: Herdi Prenga csütörtökön írta alá szerződését a Kisvárda Master Good csapatához. A 26 éves, 190 centis futballista Zágrábban született, a Dinamo Zagreb nevelése, a horvát korosztályos válogatottban végigjárta a ranglétrát, az U15-östől az U21-es nemzeti csapatnak mind-mind tagja volt. Felmenői révén lehetősége volt az albán állampolgárság megszerzésére, ezt kihasználta, és azok után, hogy bemutatkozott az U21-es albán válogatottban, kétszer már a felnőtt nemzeti csapatot is erősítette fogadott hazája színeiben. Az U21-es válogatottban éppen a magyarok ellen szerzett gólt 2016 márciusában, hozzásegítve az albánokat a 2–1-es győzelemhez. A felnőtt válogatottban pedig 2018-ban, az Izrael ellen 1–0-ra megnyert Nemzetek Ligája-meccsen debütált.

Klubszinten az elmúlt két évet a lett FC Riga csapatában töltötte, ahonnan kétszeres bajnokként távozott – Kisvárdára.

„Az elmúlt év végén lejárt a szerződésem, így szabadügynökké váltam, a Kisvárda kitartóan keresett, így végül igent mondtam az invitálására. – Új kihívásokat kerestem, sok jót hallottam a magyar bajnokságról, így előrelépésnek érzem a karrieremben, hogy ide kerülhettem. Több, a csapat meccséről készült felvételt láttam, meggyőződhettem róla, hogy remek labdarúgók alkotják a keretet. A Fehérvár elleni szerdai mérkőzést nem tudtam megtekinteni, mert éppen úton voltam ide, de követtem a történteket, örültem a győzelemnek. Ott vagyunk a dobogón, miért ne sikerülhetne kiharcolni a nemzetközi porondra jutást. Tudom, új csapatom gondokkal küzd a belső védő szerepkörében, ezt szeretném orvosolni, rövidtávon az a célom, hogy kiharcoljam a helyem a csapatban, jól teljesítsek, és hozzásegítsem a csapatot a minél jobb eredmények eléréséhez.”

Herdi Prenga a 39-es számú mezt választotta."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC