nb1.hu

Kisvárda-Mezőkövesd: Supka és az értékelhetetlen játék – reakciók

Török még nem dolgozta fel a győzelmet.

Mint arról beszámoltunk, a Kisvárda 4-2-re legyőzte a Mezőkövesdet az NB I 2. fordulójának vasárnap délutáni meccsén.

A lefújást követően a két vezetőedző értékelte a látottakat.

Török László (Kisvárda): „Nem dolgoztam fel még a győzelmet, gratulálok a csapatomnak. Jól kezdtük a mérkőzést, utána pontatlanok voltunk, ettől függetlenül próbáltuk játszani a játékunkat. A 2 gól között a Mezőkövesd uralta a játékot, de csak szépíteni tudtak. A második félidőt is góllal kezdtük, utána egy kicsit megnyugodtunk, a Mezőkövesdnek is voltak lehetőségei. A hibáinkról nem szeretnék beszélni, az az öltözőnkre tartozik.”

Supka Attila (Mezőkövesd): „Az értékelhetetlent nehéz értékelni, ugyanis adtunk 3 gólt az ellenfélnek, nem láttam vissza semmit abból, amit előre megbeszéltünk. A kiállítás után másabb lett a játék, jobban rákényszerültünk a védekezésre, ugyanakkor azt gondoltam, hogy masszív védelemmel le tudjuk játszani a mérkőzést, de ilyen sok hibával nem lehet. A 2. félidőben kialakítottunk kisebb helyzeteket, azonban ezek közül csak egyet tudtunk értékesíteni. Összességében, ma egy jobb csapattól kaptunk ki, hiszen mi nem valósítottunk meg semmit a terveinkből, úgyhogy nagyon sokat kell még dolgoznunk.”

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC