Kispest: a sztárklubnál van-e a jövő a magyar kapusnak?

Megszólalt az érintett.

Forrás: honvedfc.hu

Korábban az nb1.hu is beszámolt arról, hogy a Honvéd kapusa, Megyeri Gábor kölcsönben az AS Románál szerepel. A 19 éves tehetség októberben került Olaszországba, ahol a fiatalok között készül, és úgy érzi, sikerült beilleszkednie - erről is mesélt a kispestiek honlapjának.

+Nem volt egyszerű a beilleszkedés, hiszen szezon közben kerültem a csapathoz. Az első egy-két hónap még ennek a jegyében telt, de mostanra már úgy érzem, teljesen elfogadnak, és én is jól érzem magam a klubnál. Sok külföldi játékos van rajtam kívül, így nagyrészt angolul kommunikálunk, azonban az olaszokra ez nem kifejezetten jellemző, így kissé döcögnek a csapaton belüli beszélgetések. Két legjobb barátom egy izraeli és egy szlovén csapattársam, akikkel egy hotelben is élünk. Itt Rómában egyébként heti háromszor járok olasz órára, a futballnyelvet már sikerült elsajátítanom, de rendkívül nehéznek az olasz nyelv, így a mindennapokban még nem igazán tudom használni. Szerencsére a Magyar Futball Akadémián tudtam folytatni a tanulmányaimat, amiért nagyon hálás vagyok a klubnak, ha virtuálisan is, de jólesik magyar szavakat is hallani."

S hogy milyen volt megtapasztalni a klub légkörét? "Az elején szinte hihetetlen volt, mintha egy álomba csöppentem volna, olyan játékosokkal edzettem együtt, akiket korábban csak videojátékokban, televízióban láttam. A legfontosabb azonban az volt, hogy mindig a saját feladatomra koncentráljak, ahogy teltek a hetek, egyre könnyebb volt megszokni a környezetet, és egyre inkább tudtam csak önmagammal foglalkozni" - mondta Megyeri, aki az olasz és a magyar stílus különbségeiről is beszélt. "Két merőben különböző futballkultúráról beszélünk, először az volt az érzésem, mintha egy más sportágat játszanék, sőt, ezzel néha még mostanában is viaskodom. Olaszországban hatalmas hangsúlyt fektetnek a taktikai alapokra, elsősorban a védekezésre. Az edzések nagy részén előkerül a csapatvédekezés, a pontrúgások elhárítása. Emellett, míg Magyarországon többször volt napi két edzésünk, itt mindig csak egy tréning van, ám nem ritka, hogy az akár 2-2,5 órásra is nyúlik, s ez az edzés végig olyan intenzív, mint a Honvédnál tapasztaltam. Viszont ez nekem is hatalmas lehetőség, hiszen a mindennapi fejlődés mellett folyamatosan ismerkedem a labdarúgás egy teljesen más szemléletével is, ez a karrierem során még rengeteget érhet."

A kérdés: van-e jövő számára a Románál? "November közepén állították le a bajnokságot, január 23-án indul újra. Emiatt sűrűbb lesz a tavaszi szezon, hiszen az ősz végi meccseket is pótolnunk kell, bár ilyen szempontból mi ideális helyzetben vagyunk, hiszen hat találkozót tudtunk lejátszani, vannak olyan riválisaink, akik csupán hármat-négyet. Így sem fogunk unatkozni, lesz olyan hetünk amikor három mérkőzést kell vívnunk. A csapatnak remekül sikerült az őszi félév, hibátlan mérleggel vezetjük a tabellát.

Ami engem illet, szeretnék hamar bemutatkozni tétmeccsen és minél több játéklehetőséget kapni. Sajnos ősszel csak három összecsapáson volt lehetőségem részt venni, így egy kis hendikeppel indulok, de az edzéseken folyamatosan próbálok bizonyítani. Bízom benne, hogy a szezon végén úgy látják az edzőim, hogy érdemes volt engem leigazolni és a klub meghosszabbítja a szerződésemet.

 

De nem tekintek távolra, egyelőre remekül érzem magam, és minden nap igyekszem bizonyítani, hogy helyem van a Roma csapatában."

Legfrissebb híreink