nb1.hu

Kifakadt a Loki vezetőedzője Felcsúton

11-esről és elmaradt igazolásokról is beszélt.

Harcban van a Loki a dobogóért, hiszen csak 3 pont a lemaradása a 3. helyen álló Újpest mögött, úgy viszont nagyon nehéz lesz a bronzérem megszerzése, ha idegenben gyengélkedik a csapat. Márpedig Herczeg András játékosai tavasszal mindhárom idegenbeli mérkőzésüket elveszítették.
 

A tréner egyébként kifakadt a Puskás Akadémia elleni mérkőzés után, mert mint mondta, a tizenegyes, aminek a sikeres végrehajtásával a hazaiak megszerezték a vezetést, döntően befolyásolta a mérkőzés végkimenetelét. Mint jeleztük már, Radoki János, a Puskás Akadémia vezetőedzője nem tudott mit mondani Kassai Viktor ítéletéről, mert azt mondta, nem látta jól az esetet, Herczeg szerint viszont a játékosa vállát érte a labda. Hozzátette, egy héten belül a harmadik tizenegyest ítélik meg a csapata ellen.
 

Ennél viszont szemmel láthatóan jobban bosszantotta a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón az, hogy egyedüli csapatként csak a Loki nem igazolt a télen. Herczeg ugyanis arról értekezett, ha kiesik valaki a csapatból, akkor azt nem tudják megfelelően pótolni. Állítása szerint ez történt velük Felcsúton is.
 
Azt viszont hozzátette, a játékosai mindent megtettek azért, hogy sikeresen szerepeljenek.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC