nb1.hu

Kiesőtől igazolt csatárt a Paks

FRISSÍTÉS: ÚJABB IGAZOLÁST JELENTETTEK BE!

A Paks közleménye:

"Ádám Martin személyében megérkezett idei harmadik nyári igazolásunk, így támadó szekciónk tovább bővült. A szegedi nevelésű játékos még fiatal korában, 2009-ben került a Vasashoz, majd a budapesti klub már profi szerződést is adott a klasszikus centernek. A huszonöt éves, 191 centiméteres, bal lábas labdarúgó aztán 2019 januárjában igazolt Kaposvárra, ahol a nemrég zárult idényben harminc meccsen lépett pályára, hat gólt szerzett, valamint hatszor működött szervesen közre valamely’ társa találatában gólpasszt adva számára.

„Nem tagadom, izgatottan és egy kis drukkal magamban érkeztem, hisz’ tudom, milyen klubhoz igazoltam, ahol immáron tizenöt éve csak magyarok játszanak az első osztályban. A klubvezetők által felvázolt jövőkép nagyon tetszett, tehát egyértelműen a Paks mellett döntöttem” – így honlapunknak Ádám Martin, aki hároméves szerződést kötött klubunkkal.

„Mindenképpen szerettünk volna a csatárposztra is igazolni, Martin pedig az elmúlt egy évben a Kaposvár legjobb játékosa volt. Sok sikert kívánunk neki Pakson” – nyilatkozott ügyvezetőnk, Haraszti Zsolt a szerződésről hivatalos felületünknek.

Üdvözlünk a magyar csapatban, Martin!"

FRISSÍTSÉS: 18.40

"Végletekig elszánt és harcos játékossal erősödtünk.
 
Nincs megállás, tovább építjük a következő szezon csapatát: Nagy Richárd és klubunk hároméves szerződésben állapodott meg a folytatást illetően. A támadó középpályás Vácott nevelkedett, később Veresegyházán, Balatonfüreden és Dorogon is járt. A huszonhatéves, jobb lábas, újdonsült labdarúgónk 2018 nyarán került Mezőkövesdre, majd kölcsönszerződéssel Kaposvárra, ahol az elmúlt idényben harminckettő mérkőzésen összesen 862 percet töltött a pályán.

„Óriási dolognak tartom, hogy Kaposvárról egy ilyen neves NBI-es klubhoz tudtam igazolni. Már február óta tartottuk a kapcsolatot, és mindenki közül a paksi vezetésen éreztem a legjobban, szeretnék, ha itt folytatnám a pályafutásomat. Az aláírások után nagyszerűen és örömtelien érzem magam” – beszélt honlapunknak a kontraktus megkötését követően érzéseiről Nagy."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC