nb1.hu

Kiesett a Puskás Akadémia az NB I-ből!

Felcsút – Az erőtlen Honvédnak momentuma sem nagyon akadt.

A Bp. Honvéd "páholyban várhatta” a felcsúti találkozót, hiszen biztosan a 6-8. hely között végez a kispesti egylet a bajnokság végén, persze a hatodik pozícióhoz nyerni kellett a vörös-feketéknek. Marco Rossi együttese előbb három mérkőzést megnyert, aztán hármat elveszített, s a legutóbbi kettőt újra csak megnyerte. Ha ezt a sort nézzük, győzelmi esélyekkel lépett pályára a Honvéd a Pancho Arénában. Ott ahol, december 5-én 3-0-ra nyert. s ahol három eddigi, PAFC ellen vívott bajnoki mérkőzéséből egyet sem veszített el. A felcsútiak számára az élvonalban maradás volt a tét, még ha ki is kapna a Vasas az MTK-tól, csak akkor előzhetik meg, ha nyernek a kispestiek ellen. A Robert Jarni után kinevezett Szijjártó István vezetőedző eddig egyszer nyert, egyszer pedig veszített a csapattal, de legfontosabb győzelmét a kispestiek ellen szerezhette meg a tréner.

 

Nos, a találkozó első perceiben lehetett már érezni, a PAFC mindent egy lapra tett fel, hatalmas erőket mozgósított meg a felcsúti egylet, és szinte minden támadásában benne volt a gól. Egy darabig a kapuban Horváth tartotta a lelket a kicsit lelketlen Honvédban, de a 20. percben már ő sem segíthetett, miután Polonkai passza után Bacelic-Grgic volt kíméletlen befejező. A vezetést sem rázta fel a vendégeket, és továbbra is a PAFC akarata érvényesült: kontrázott, lőtt, pontrúgásokat rúgott, utóbbi után a második gólját is megszerezte a kiesés ellen menekülő csapat. A hazai találatot Tar szerezte, aki 12 méterről lőtt látványos gólt a léc alá.

 

A folytatásban a Honvéd védelme továbbra is átjáróház volt, és csak a hazai támadókon múlott, hogy a találkozó nem dőlt már el az első félidőben.

 

A szünetben Marco Rossi egy cserével próbált frissíteni csapatán, de hatalmas változást Youla lehozatala és Constantinescu pályára vezénylése nem eredményezett. A PAFC minden megerőltetés nélkül tartotta a kétgólos előnyét, és ahogy közeledtünk a mérkőzés utolsó negyedórájához, egyre világosabbá vált, a Honvéd szombat délután nem fog pontot szerezni Felcsúton. A találkozón ezen időszakában már vezetett a Vasas Dunaújvárosban az MTK ellen, így hiába vezetett szintén a PAFC a Honvéddal szemben, kiesőhelyen állt a felcsúti egylet.

 

Talán tudták, sőt biztos, hogy tudták a hazai játékosok, hogy az angyalföldi egylet őrzi előnyét Dunaújvárosban, és bár továbbra is kezdeményezőbbek voltak, a mérkőzés elején tapasztalható elszántság a hajrához közeledve teljesen elillant belőlük, ráadásul a végén még a Honvéd szépített, Hidi szögletét a végig jól futballozó Bobál fejelte a felcsútiak kapujába.

 

Bár győzött a PAFC, mégis búcsúzni kényszerült az élvonaltól.

 

PAFC–Budapest Honvéd FC 2–1 (2–0). A mérkőzés élő közvetítése a linkre kattintva olvasható!

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC