nb1.hu

Kettőből kettő, győzelemmel válaszolt a Fradi a BL-kudarcra

Budapest – Böde Dániel idénybeli negyedik meccsén a negyedik gólját szerezte.

A Honvéd az NB I-es bajnoki nyitányon 2–0-ra legyőzte az Újpest csapatát, szombaton pedig a BL-selejtezős kudarcból ébredező címvédő Ferencváros érkezett Kispestre. A zöld-fehér együttes azonban egy hete a bajnokságban meggyőző játékkal fektette két vállra a Haladást, így két veretlen csapat feszült egymásnak a Bozsik-stadionban. A kérdés tehát az volt a találkozó előtt, hogy a Honvéd kihasználja-e, hogy az FTC morálisan nincs a topon, vagy a címvédő megrázza magát és erődemonstrációt tart Kispesten?

 

A hazaiak az elmúlt években többször is borsot törtek a vendégek orra alá, kis túlzással a mumusához látogatott a címvédő Ferencváros, így volt mitől tartania a zöld-fehéreknek. A Honvédnak pedig talán azért kellett óvatosnak lennie, mert bár a BL-kudarc hatalmas sebet ejtett az FTC-n, a Doll-csapat a hazai porondon még így is toronymagas favoritként léphetett pályára a kispestiek otthonában.

 

Ezek után nem volt meglepő, hogy kisebb kockázatot a Honvéd vállalta fel a találkozón. Marco Rossi, a hazaiak olasz mestere (csak emlékeztetőül az albán Partizan vezetőedzője is olasz volt), remekül megszervezte csapata védelmét, míg a kispestiek támadásai leginkább a kontrákban merültek ki, de komoly veszélyt ezekből a lehetőségekből nem tudtak kialakítani a hazaiak.

 

Az FTC szokásos játékával próbálta feltörni ellenfelének védelmét, de nagyon unottan, motiválatlanul tette mindezt a címvédő. Ennek ellenére egyszer sikerült megtalálni a rést a Honvéd pajzsán. Nagy Dominik passzából (indítása előtt az első félidőre jellemző módon  tanácstalanul tárta szét karjait) Böde Dániel volt eredményes a szünet előtti játékrész hajrájában. A zöld-fehérek válogatott csatára nagyon higgadtan értékesítette helyzetét. Az Eb-t megjárt támadó idénybeli negyedik tétmeccsén negyedik gólját szerezte.

 

 

Természetesen a fordulás után változtatott harcmodorán a Honvéd, feladva bunkerfociját. Változatosabb is lett a mérkőzés, bár helyzetekben továbbra sem bővelkedett a találkozó. Az igazi taktikai harc bő hetven perc után kezdődött el Rossi és Doll között, hiszen a két tréner cserékkel próbálta átszervezni csapatát. Igaz, a Fradi német szakembere némileg kényszerűségből hozta le gólszerzőjét, így a folytatásban az a Djuricin rohamozta a Honvéd kapuját, akiről eddig még nem derült ki, miért került a címvédőhöz…

 

Az utolsó tíz percben magasabb fokozatba kapcsolt a kispesti együttes, Marco Rossi utolsó cseréjét is kihasználva szállt harcba az egy pontért, de akkora nyomást mégsem tudott a Honvéd a Fradira gyakorolni, hogy Dibuszék lába megremegjen, így a BL-kudarcra győzelemmel válaszolt az FTC.

 

 

 

Budapest Honvéd–Ferencvárosi TC 0–1 (0–1). Élő közvetítés a linkre kattintva olvasható!

 

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC