nb1.hu

Két arcát is megmutatta a Honvéd

Az osztrák hetedikkel játszottak.

Felkészülési mérkőzés
Budapest Honvéd FC–SV Mattersburg (osztrák) 2–3 (2–0)
Lipót, zárt kapuk mögött
Vezette: Kovács Gergely (Kóbor, Király)
Gólszerző: Tischler (3., 24.), ill. Pusic (56. – tizenegyesből), Kuen (60.), Rath (68.)
Honvéd: Gróf (Horváth A., a szünetben) – Lovric, Kamber (Fousseni, a szünetben), Kálnoki-Kis – Mezghrani, Nagy G. (Zvara, a szünetben), Heffler, Ben-Hatira (Irimiás, a szünetben), Kukoc – Tischler, N’Gog (Májer, a szünetben)
Mattersburg: Casali – Ortiz, Erhradt, Grgic, Renner (Wohlmuth, 79.), Rath (Kartky, 79.), Salomon, Ertlthaler, Sanchez, Prosenik (Pusic, a szünetben), Kuen
 
Az osztrák bajnokság hetedik helyezettjével, az SV Mattersburggal vívott edzőmeccset a Budapest Honvéd. Az együttessel értelemszerűen nem volt ott négy válogatja, a felnőtteknél szereplő Gazdag Dániel és Holender Filip, illetve az U19-es válogatott Szendrei Norbert és Temesvári Attila. Emellett a sérüléssel bajlódó Danilo-Eke Uzoma páros is kihagyta a meccset.
 
A találkozó a Honvéd szája íze szerint kezdődött. A 3. percben N’Gog lövését még védeni tudta az ellenfél hálóőre, de a kipattanót Tischler 18 méterről az üresen maradt kapuba ívelte. A 24. percben aztán növelni is tudták előnyüket, Tischler tudott újra eredményes lenni Ben-Hatira passzából.
 
A második játékrész viszont teljesen már mérkőzést hozott. Az 56. percben Pusic büntetőből szépített a félidőben kissé kicserélődő Honvéd ellen, majd a 60. percben Kuen érkezett egy beadásra és értékesítette is azt. Végül a 68. percben állították be az osztrákok a végeredményt egy szögletet követően. 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC