nb1.hu

Kecskemét-Mezőkövesd: Supka Attila keményen kritizált – reakciók

Szabó István köszönetet mondott.

Ahogy korábban jeleztük, a Kecskemét 1-0-s győzelmet aratott a Mezőkövesd ellen. A kövesdiek egyébként tizenegyest is kaptak a meccsen, de Cseri Tamás nem tudott élni ezzel az eséllyel:

A találkozót követően így értékelt a két vezetőedző:

Szabó István: "Teljes hetünk volt felkészülni a Mezőkövesdre, és ellenfelünk azt játszotta, amit számítottunk. Ennek ellenére az első félidőben mégsem voltunk eléggé szervezettek. Cseri Tamás és Molnár Gábor jól lépett vissza a labdákért, ezzel a vendégek mindig létszámfölényt tudtak kialakítani a középpályán. Alig vártam a szünetet, hogy ezen változtathassunk, és támadóbb szellemben folytassuk a mérkőzést. Mindig bízom a játékosaimban, jól mutatja ezt az is, hogy az előző találkozón kapusunk, Varga Bence hibázott, most viszont kivédett egy büntetőt és sokat köszönhettünk neki. A gólunk még a meccs elején begyakorolt szituációból született, készültünk rá, hogy ellenfelünk belső védői mögé be lehet mozogni. A második játékrészben a Mezőkövesd csupán szélről érkező beadásokkal próbálkozott, míg mi kontrákból többször is lezárhattuk volna a meccset. Küzdeni tudásból és lelkesedésből megint jelesre vizsgáztunk, jó csapatot győztünk le. Három forduló után veretlenek vagyunk, ezt alírtam volna előzetesen is, de tudjuk hol a helyünk. Rendkívül fiatal csapatunk van, talán emiatt kényszerülünk rá sokszor, hogy mélyen védekezzünk, de folyamatosan törekszünk arra, hogy fentebb toljuk a védőfalunkat. Köszönjük szépen a szurkolóinknak a támogatást!"

Supka Attila: "Azt kaptuk a Kecskeméttől, amire számítottunk. Tudtuk, hogy agresszív együttesről van szó, szeretnek a második labdával élni, és arra is felkészültünk, hogy nem fognak ránk rontani. Pontosan emiatt arra kértem a játékosaimat, hogy türelmesek legyenek, keressék azokat a helyzeteket, ahol meg tudják bontani a védelmet, de még a tizenegyessel sem tudtunk élni. Olyan gólt kaptunk, amely ilyen szinten nem fér bele. Ezután rendszert váltottunk, de előrefelé továbbra is sok hibával játszottunk. Sajnos azt látom a csapatomon, hogy több játékos is meg van sértődve, ha nem kerül be a csapatba, ha viszont játszik, nem azt kapom tőle, amit elvárnék. Nehéz így építkezni. Bízom benne, hogy ez mihamarabb változni fog. Két hazai meccsel folytatódik számunkra a bajnokság, és mihamarabb megpróbálunk kilábalni ebből a hullámvölgyből!"

Kecskeméti TE-Mezőkövesd Zsóry FC 1-0 (1-0)
Kecskemét, 1719 néző, v.:
Zierkelbach
gólszerző: Katona (13.)
sárga lap: Meszhi (55.), Nagy K. (94.), illetve Karnyickij (5.)
Kecskeméti TE: Varga B. – Szalai, Pejovic, Szabó A. – Sági (Banó-Szabó, a szünetben), Katona B. (Katona M., 86.), Nagy K., Vágó (Meszhi, a szünetben), Zeke – Szabó L. (Tóth B., 64.), Djuranovic (Szuhodovszki, 64.)
Mezőkövesd Zsóry FC: Piscitelli – Bobál D., Karnyickij, Pillár (Selmani, 76.) – Kállai (Madarász, a szünetben), Besirovic, Cseke (Nagy G., a szünetben), Cseri (Kis T., 59.), Vajda – Molnár G. (Jurina, 59.), Drazic

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC