Kártya kontra ultrák: nehéz lesz közös nevezőre jutni

Budapest – Bánki: a klubok gyakorlati rendszerében lehet változtatni.

Forrás:

„Amíg az ultrák ragaszkodnak ahhoz, hogy nem hajlandóak kiváltani a szurkolói kártyákat, addig nem lesz közös nevező” – jelentette ki Bánki Erik, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnökségi tagja csütörtökön az M1 Ma Reggel című műsorában.

 

Bánki korábban elmondta, hogy az MLSZ egyeztet a bojkottáló szurkolókkal. Most úgy nyilatkozott, hogy elsősorban a klubok részéről várnak javaslatokat annak érdekében, hogy a drukkerek visszatérjenek a stadionokba.

 

 

„A kártyarendszer jól vizsgázott, ahhoz képest, hogy 100 ezer kártyára számítottunk, már 160 ezer fölött van a regisztrációk száma – mondta az MLSZ elnökségi tagja. – Azokról a szurkolói aggályokról, amik az adatkezeléssel kapcsolatban merültek fel, egyetlenegy olyan írásbeli konkrét kifogás sem érkezett, amit érdemes lett volna kivizsgálni. A klubok gyakorlati rendszerében lehet változást eszközölni.”

 

Bánki szerint a stadionokban rend van, de az ultrák visszatérésével a hangulaton lehetne javítani. „Egyensúlyozni kéne a rendszert, de amíg az ultrák ragaszkodnak ahhoz, hogy nem hajlandóak regisztrálni és kiváltani a szurkolói kártyát, addig nem lesz közös nevező.”

Legfrissebb híreink