nb1.hu

Juhász Roland: álomszerű befejezés is lehetett volna

Szurkolók előtt fejezné be.

Juhász Roland, a MOL Fehérvár FC 95-szörös válogatott futballistája bízik benne, hogy a pályán, szurkolók előtt fejezheti be pályafutását.

A 36 éves védő, aki a visszavonulásáról szóló döntést már korábban meghozta, hétfőn az M1 aktuális csatornának adott interjújában reagált arra a hírre is, miszerint ahhoz, hogy a koronavírus-járvány miatt félbeszakított bajnokságot június 30-ig be tudják fejezni, május 10-ig el kellene kezdeniük edzeni a csapatoknak.

"Háromhetes felkészülésre mindenképpen szükség lenne, hiszen most a fizikális részét mindenki megoldja, ahogy tudja, de mivel csapatjátékról van, nagyon nehéz pótolni két hónapot, visszahozni egy olyan formát, ami a bajnokság hajrájához kell" – magyarázta.

A kiváló védő karrierje jelentős részét az Anderlechtnél töltötte, így természetesen közel áll hozzá a belga labdarúgás, az ottani bajnokságot azonban a járványügyi helyzet miatt, Európában elsőként törölték.

"Nagyon meglepett, hogy ilyen elhamarkodottan döntöttek, hiszen amikor még kint játszottam, mindig azt hangoztatták, hogy az igazi verseny még csak ilyenkor kezdődik, felezik a pontokat és indul a rájátszás" – mesélte.

 

Juhász Roland kicsit tovább játszhat – NB1.hu

 

 

Juhász Roland arról is beszélt, hogy nem olyan régen még egy reálisnak tűnő, álomszerű befejezés képe is a szeme előtt lebegett, ugyanis a Magyar Kupa-döntő eredetileg kiírt napján, május 20-án lett volna húsz esztendeje annak, hogy bemutatkozott a profik között, az MTK színeiben egy Diósgyőr elleni NB I-es találkozón debütált. A fehérváriak jelenleg a négy között vannak – ellenfelük a Mezőkövesd -, míg a másik ágon korábbi klubja, az MTK a Honvéddal csatázik majd, így akár jelenlegi csapata az egykorival is találkozhat a fináléban.

Karrierjével kapcsolatban a védő megjegyezte, büszke rá, hogy pályafutását három együttesben játszotta, belgiumi légióskodásának legemlékezetesebb pillanataként a bemutatkozását jelölte meg, amely 2005-ben egy Chelsea elleni 1-0-ra elveszített Bajnokok Ligája-mérkőzés volt a Stamford Bridge-en, két héttel korábban még az MTK-Tatabánya találkozón lépett pályára. Legkeményebb ellenfele saját bevallása szerint a svéd Zlatan Ibrahimovic volt, pedig az ötszörös aranylabdás Cristiano Ronaldo ellen is futballozott.

Juhász Roland – akit középhátvédként mindössze kétszer állítottak ki karrierje során – a válogatottal kapcsolatban megjegyezte, a nemzeti csapatban minden egyes mérkőzésen óriási megtiszteltetés volt pályára lépni, természetesen a legnagyobb élményt a 2016-os franciaországi Európa-bajnokság jelentette.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC