nb1.hu

Jön az egyik leghangulatosabb: Feczkó az egekbe magasztalta Herczeget

Tudja a Loki edzője, mit jelent a 25. születésnap.

Kortárs magyar labdarúgás egyik leghangulatosabb rangadója az, amikor a DVSC és a DVTK találkozik egymással. Ez is olyan fontos párosítás, amikor egyáltalán nem számít az, hogy a két csapat milyen helyezést foglal el a tabellán.

A DVSC-DVTK olyan rangadó, melyen élmény lehet futballozni, harcolni és küzdeni egy város és egy klub színeiért, hagyományaiért és a szurkolóiért. Azokért a szurkolókért, akik gyakorlatilag egy dolgot kérnek csak a játékosoktól az ilyen jellegű meccs előtt. Mégpedig azt, hogy az első pillanattól kezdve harcoljanak az utolsóig. Akkor is, ha már megvan a meccs és akkor is, ha már elúszott. 

Tudja ezt Herczeg András, a Loki és a magyar labdarúgás emblematikus ikonja is, aki ezt be is bizonyította a klubhonlapnak adott előzetesében.

„Azt gondolom, most a legkevésbé sem szabad az ellenféllel foglalkoznunk, hisz ezúttal az a fontos, hogy mentálisan rendben legyenek a játékosok. Nemcsak magunkért, hanem a klubért, a városért és a szurkolókért is játszunk majd, akik ráadásul 25. születésnapjukat ünneplik. Mindenkinek mindent el kell követni, hogy a győzelem reményében lépjünk pályára és nyerjünk. Ezen a találkozón senki nem lehet fáradt, fásult, enervált, mindenkinek a maximumot kell nyújtani ahhoz, hogy itthon tartsuk a három pontot a DVTK ellen.”

DVSC-DVTK: ultrák ünnepe lesz – videó – NB1.hu

 

Feczkó Tamás, azt egyik legtehetségesebb magyar edző hatalmas tisztelettel beszélt kollégájáról a miskolciak honlapján. Egész egyszerűen azt mondta, hogy Herczeg András az ország legjobb edzője, akiről elmondta, hogy szerinte soha nem kapott ki még négyszer egymás után, ezért egészen biztos, hogy kitalál valamit a rangadóra. Feczkó arról is beszélt, fontos volt számukra a szünet, hiszen többen később csatlakoztak a csapathoz, ugye ő maga is, ezért fejlődni tudott a taktikai kommunikációjuk is.

„Kezd kialakulni az a – jelenlegi játékosállomány adta – játékstílus, amit én szeretnék. Minden mérkőzésen próbáljuk a saját magunk által elképzelt játékot játszani, de az ellenfeleink erősségeit is figyelembe kell vennünk, amikor kialakítjuk a hétvégi taktikánkat. A Puskás Akadémia ellen ez sikerült, hiszen nem volt igazi helyzete annak a csapatnak, amelyik eddig minden mérkőzésén gólokat rúgott, helyzeteket alakított ki. A Debrecen is egy nagyon jól támadó csapat, a Fehérvár után a Zalaegerszeggel holtversenyben ők rúgták a legtöbb gólt, de tény, hogy sokat is kapnak. A mi célunk az, hogy a kapott góljaik száma nőjön, a rúgott góljaik száma pedig ne változzon. Szombati ellenfelünket az ország legjobb edzője irányítja, szerintem Herczeg András soha nem kapott ki még egymás után négyszer, ezért biztos vagyok benne, hogy kitalál valamit erre a mérkőzésre, mint már annyiszor a sikeres edzői pályafutása során. Hazai pályán és idegenben is ugyanazt a játékot játsszák, bárkit meg tudnak verni, de az utóbbi időben kiderült, hogy bárkitől ki is tudnak kapni. Látványos támadójátékkal rukkolnak elő hétről-hétre és sokgólos meccseket játszanak.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC