Játékosait is értékelte a Honvéd új edzője

 

Szombaton is két edzés várt a Budapest Honvéd labdarúgóira, akik vasárnapra kaptak pihenőt Giuseppe Sannino mestertől, hétfőn pedig útra kel a gárda - írja a honvedfc.hu. Irány Ausztria, ahol június 24. és július 4. között készülnek a kispestiek, s az edzések mellett négy felkészülési mérkőzést is vív az együttes.

Európa-liga: megvan a Honvéd-Vilnius kezdési időpontja - NB1.hu

„Boldog vagyok, profi körülmények között készülhettünk itthon, a játékosok pedig keményen dolgoztak az edzéseken" – fogalmazott a nemrég kinevezett vezetőedző, Giuseppe Sannino. "Azt láttam a labdarúgókon, jó hangulatban edzenek, és természetesen tisztában vannak azzal, hogy ez egy fontos időszak, és fontos szezon előtt áll a Honvéd, s ennek megfelelően végzik a feladatukat. A cél, hogy az edzőtáborban folytassuk az itthon elkezdett munkát, aztán majd a mérkőzéseken kiderül, hogy hol tartunk. Sokat gyakoroltunk, Ausztriában pedig négy jó ellenféllel szemben mérethetjük meg magunkat.”

 

Az olasz szakvezető a Honvéd Európa-ligás ellenfele, a Zalgiris Vilnius kapcsán elmondta, nyilván előnyt jelent a hazája bajnokságában második helyen álló riválisnak, hogy Litvániában tart a szezon, de még van idő a párharcig. Az edzőtábor, a felkészülési meccsek pedig segíthetnek abban, hogy július 11-én a lehető legjobb teljesítményt nyújtsa a csapat, s kiharcolja a továbbjutást.

Legfrisebb híreink