nb1.hu

Itt a vége, i-re a pontot és köszönet – így látták az edzők

Magyarország – Érzelmek mentén: a 29. forduló eddigi értékelései.

Kiesett a Lombard Pápa, búcsúzott saját közönségétől a Győr, nem tudott élni a kínálkozó eséllyel a Haladás. Miriuta Vasile köszönetet mondott Tarsoly Csabának és elbúcsúzott, Kovács László sajnálattal vette tudomásul, hogy itt a vége a Pápa számára, Mészöly Géza csalódottsága. Íme, a 29. forduló eddigi edzői értékelései:

 

OTP Bank Liga, 29. forduló:

 

péntek:

 

Dunaújváros PASE – DVSC-TEVA 0-0

 

Kondás Elemér (DVSC): – Igazából nyerni jöttünk Dunaújvárosba, most ez nem sikerült. Azt kaptam, amit előzetesen vártam a mérkőzéstől. Felázott pályán küzdelmes meccset játszottunk, amelyen a hazai gárda élet-halál találkozót vívott. Nem úgy sikerültek az utolsó passzok, ahogy szerettük volna. Jó iramú összecsapáson Verpecz István és az ellenfél kapusa (Nagy Gergely – a szerk.) is kellet a gólnélküli döntetlenhez. A Ligakupában szeretnék bejutni a döntőbe, utána a bajnokságban érkezik a Győr, de azzal még most nem foglalkoznék, először a kupameccsre koncentrálunk.

 

Artner Tamás (DPASE): – Az utolsó három összecsapáson legalább 15 ziccert dolgoztunk ki, ennek ellenére nem tudtunk gólt lőni. A mai is hasonló mérkőzés volt. Elég csak Nikházi Márk vagy éppen Eppel Márton kapufáját említenem. Ebben a meccsben is benne volt a gól, megint az hiányzott, hogy feltegyük az i-re a pontot. Az pozitívum, hogy ragyogó csapat ellen hoztuk nullára a találkozót, amelyben rengeteg gyors játékos van, például Balogh Norbert, Kulcsár Tamás, Szécsi Márk, mégis megoldottuk a feladatot. Rengeteg támadást vezettünk, végig benne voltunk a mérkőzésben, de elől nem megfelelően koncentráltunk.

 

szombat:

 

Puskás Akadémia-Újpest FC 4-5

 

Benczés Miklós (PFLA): Szomorú vagyok, már csak azért is, mert Tischler Patrik remek egyéni teljesítményt nyújtott. Múlt héten három gólt szerzett, most négyet, és ezt a csapatnak jobban meg kellett volna hálálnia neki. A jó egyéni teljesítmények mellett voltak rossz teljesítmények is, és az Újpest ebből került sokszor a védelem mögé, amit öt alkalommal ki is használt. 

 

Nebojsa Vignjevics (Újpest): Izgalmas mérkőzés volt. Erre is számítottunk mivel mindkét csapat támadószellemű játékot képvisel. Büszke vagyok a játékosokra, mert 3-2-es, majd 4-3-as állás után is fel tudtunk jönni. Karakteres, agresszív játékot mutattunk, gratulálok mindenkinek.  A mai meccs jó alapot képez arra, hogy megláthassuk, hogy a jövőben milyen karakterekre van szükségünk. A csapat alapja megvan, hasonló futballistákkal kell erősítenünk.

 

MTK Budapest-Szombathelyi Haladás 2-0

 

Garami József (MTK): – Úgy gondolom, megérdemelten nyertük meg a mérkőzést. Sok helyzetet alakítottunk ki, különösen a második félidőben. A fiatalok folyamatosan velünk edzenek, és már többször lehetőséget kaptak a kupatalálkozókon. Ügyes gyerekek, így a jövő szempontjából fontos, hogy már most minél többet játszanak.

 

Mészöly Géza (Haladás): – Sajnálom és csalódott vagyok, mivel úgy érzem, hogy megvoltak a helyzeteink, amelyekből megszerezhettük volna a lélektanilag nagyon fontos első találatot. Ez már sorozatban a harmadik alkalom, hogy hátrányban mentünk a szünetre, amit fejben nehezen dolgozunk fel. Hiába volt nálunk többet a labda, egy szép kontrával rutinból eldöntötte a mérkőzést az MTK. Tudjuk, hogy nem adják könnyen a bennmaradást, és sokat kell még dolgoznunk érte.

 

(fotó:kisalfold.hu)

 

Győri ETO FC – PMFC-Matias 3-0

 

Miriuta Vasile (Győr): – Nagyon jó hangulatú meccsen a legfontosabb a győzelem volt. Szeretném azt megköszönni Tarsoly Csabának, hogy visszahozott oda, ahol külföldön kezdtem a pályafutásom játékosként, most meg edzőként. Nem tudok boldog lenni a győzelemért, sajnálom az egyesületet. Nagyon nehéz két és fél hónap volt, ezt nem csak a pénz miatt mondom. Itt voltunk egész nap, becsülettel dolgoztunk. A játékosok nem tudtak tiszta fejjel futballozni, de a szívük mindig a helyén volt. Kilencven százalék, hogy nem maradok Magyarországon, itt csak a Győr, a Fradi és a Videoton edzője lennék. Nagyon sajnálom, hogy mennem kell, de ilyen az élet, remélem, egyszer még haza jövök, ez a város megérdemli az első osztályú focit.

 

Robert Jarni (Pécs): – Nyílt mérkőzés volt, főleg az elején, az eredmény nem tükrözi a pályán látottakat. A mérkőzés nagy részén mi diktáltunk és formáltuk a játék képét, de sajnos van az úgy, amikor nem a jobbik csapat nyer. Szeretnék a srácoknak gratulálni, bent maradás után is koncentráltan játszottak. Gratulálok az ellenfélnek a győzelemért.

 

Lombard Pápa Termál FC-Paksi FC 0-4

 

Csertői Aurél (Paks): – Nem úgy kezdtük a meccset, ahogy szerettük volna, a pápaiaknak két óriási ziccerük volt. Szerencsére a kapusunk jól védett, és átvészeltük ezt az időszakot. Úgy húsz perc múltán átvettük a játék irányítását, amit azután nem is engedtünk ki a kezünkből egészen a meccs végéig. Voltunk mi is játékosok, sportemberek vagyunk mi is, át tudjuk érezni ellenfelünk helyzetét, nagyon nehéz ilyenkor futballozni. (paksifc.hu)

 

Kovács László (Pápa): – Érdekesebb lett volna a találkozó, ha a meccs elején tudjuk értékesíteni a helyzeteinket. Ennyi volt sajnos, a játékosok megtörtek lélekben, fejben nincsenek már itt, az utolsó meccsünket becsülettel lejátsszuk, itt a vége…(papa-ma.hu)

 

Nyíregyháza Spartacus-Diósgyőri VTK 1-2

 

Mátyus János (Nyíregyháza): Az első félidőben ragyogóan játszottunk, el kellett volna dönteni a mérkőzést, de a játékosok nem érezték meg a vérszagot. Sajnos még nem vagyunk annyira jó csapat, hogy ezt megtegyük. A DVTK fölénk nőtt a második félidőben, összességében teljesen megérdemelten nyertek, gratulálok nekik!

 

Vitelki Zoltán (DVTK): Két ellentétes félidőt láttunk, az első játékrészben jobban játszott a hazai csapat. A félidőben rendeztük a sorokat és egy teljesen más felfogású DVTK lépett a pályára a folytatásban. A cserék jól szálltak be és döntő szerepük volt abban, hogy meg tudtuk fordítani a találkozót. Külön gratulálok az első élvonalbeli mérkőzését játszó Boros Gábornak az első NB I-es góljához és további sok sikert kívánok neki. Gratulálok ellenfelünknek is, mert egy nagyon jól felkészített csapattal találkoztunk, ma nekünk jött ki a lépés, de további sok sikert kívánok nekik!

 

Az OTP Bank Liga jelenlegi állása itt érhető el!

 

Felcsúti góleső, keleti csata – a 29. kör eddigi találatai!

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC