nb1.hu

Így kezdte el a téli felkészülését a Diósgyőr

Miskolc – Három sérült, fradistáról tárgyalnak, Egervári belépője.

Cikkünk mostantól egész nap, folyamatosan frissül!

 

9.00:

 

Akár már ma a felkészülés kezdetén edzésbe állhat Miskolcon a régi-új játékos, a magyar válogatott középpályás, Elek Ákos.

 

9.30:

 

Újra élet költözik a Diósgyőri Stadionba keddtől. Egervári Sándor irányításával munkába állnak a labdarúgók.

 

Ahogy azt várni lehetett, Pisont István lesz Egervári Sándor vezetőedző segítője a DVTK első csapata mellett. A fiatal szakember kiváló játékos pályafutást követően ez idáig elsősorban fiatalokkal foglalkozott – adta hírül a dvtk.eu.

 

Labdarúgóként háromszoros magyar és háromszoros izraeli bajnok, emellett a magyar és az izraeli kupát is a magasba emelhette, valamint a Bundesligában is szerzett tapasztalatokat. A magyar válogatottban 31 alkalommal lépett pályára.

 

(fotó:mti)

 

10.00:

 

Sajnos egy gyászhírt is közölnünk kell a Diósgyőrrel kapcsolatban. Valódi legenda távozott, amikor elhunyt Dobó Zoltán. Négyszer volt a DVTK házi gólkirálya, összesen száz alkalommal talált be bajnoki mérkőzésen az ellenfél hálójába, és pályára lépett a B-válogatottban is.

 

10.40:

 

Új szerzemény nem vett részt az első edzésen, de erősítési tervek már vannak.

 

A DVTK sportigazgatója, Árki Gábor az NSO-nak annyit mondott, hogy Elek Ákos ügye már csak a kínai klubtól függ. Amennyiben közös megegyezéssel szerződést tud bontani a Csangcsun Jatajjal, akkor Diósgyőrbe igazol. A sportvezető a további lehetséges erősítések kapcsán elmondta, Holman Dávid szerződtetése ügyében már felvették a kapcsolatot a Ferencvárossal – egyelőre távol áll a Fradi és a DVTK álláspontja –, ugyanakkor Vanczák Vilmos csak nyáron érkezhet. Ezt az új vezetőedző, Egervári Sándor is megerősítette. Mint ismert, Vanczáknak fél év múlva lejár a szerződése a svájci klubnál, többször hírbe hozták már a DVTK-val, de jelen állás szerint kitölti a megállapodását.

 

12.30:

 

Egervári Sándor és Pisont István, majd közel egy órán keresztül az öltözőben beszélgettek a csapattagokkal. Ezt követően kezdetét vette a műfüves edzőpályán a közös munka – adta hírül a klub honlapja.

 

A DVTK keretének összes tagja megjelent az első napon, közülük a műtét után lábadozó Bősz Levente és Halmai Ramon, valamint az Újpesten megsérült Tamás Márk nem öltözött át.

 

.

(fotó:dvtk.eu)

 

Néhány perccel 11 óra előtt nyílt az ajtó, és a játékosok – köztük az egyaránt új frizurával érkező Nikházi Márk és Georges Griffiths – a hómentesített műfüves edzőpálya felé vették az irányt. Új arcot nem láttak a szurkolók és a média képviselői. A bemelegítést a DVTK utánpótlásában dolgozó Egri Attila vezényelte, majd átvette az irányítást Egervári Sándor, és ezzel visszavonhatatlanul elkezdődött a 2016-os futballév.

 

13.20:

 

Bravúros tavaszt kell produkálnia a Diósgyőri VTK-nak – jelentette ki Egervári Sándor, a labdarúgócsapat új vezetőedzője keddi bemutatkozó sajtótájékoztatóján Miskolcon.

 

A szakember kifejtette, az a célja, hogy stabilizálja az együttes helyzetét, s ehhez az őszinél több pontot tervez a rövidebb tavaszi idényben. Hozzátette: "hatékony, lényegesen agresszívabb futballt" szeretne és ki akarja szolgálni a közönséget.

 

Emlékeztetett rá, hogy sokat hezitált az elmúlt évben különböző felkérések kapcsán, de a diósgyőri csapat vezetőedzői feladatát nagy kihívásnak tartja. Mint mondta, egy olyan klub életében szeretne eredményes lenni, amely az elmúlt évtizedekben többször volt meghatározója a magyar labdarúgásnak.

 

Értékelése szerint jók a lehetőségei a DVTK-nak, a vezetés reálisan látja a pillanatnyi helyzetet. Jelenleg tetemes ponthátrányban vannak a középmezőnyhöz képest is, így ahhoz, hogy előre tudjanak lépni, "bravúros tavaszt kell produkálni" – hangsúlyozta.

 

Utalt arra, hogy a csapat szurkolótábora is meghatározó szerepet tölt be a klub életében.     Arról is beszélt, hogy a keretben minimális változás lehet, s bár erről egyelőre nem tud konkrétumot mondani, a helyzet hétről hétre tisztulni fog, és a törökországi edzőtáborba már az megy majd, aki biztos tagja lesz a DVTK-nak. 

 

Egervári Sándor közvetlen segítőjeként Pisont István tevékenykedik majd. A szakember játékospályafutását követően eddig elsősorban fiatalokkal foglalkozott. A stábot erősíti még Veréb György és Lippai József.    

 

Szabó Tamás ügyvezető emlékeztetett arra, hogy tavaly nyáron Bekő Balázs személyében új vezetőedzője lett a csapatnak. A piros-fehérek azonban nem úgy teljesítettek, ahogy ez elvárható lett volna. Ezután jött a váltás, megkezdték az új edző keresését, s Egervári Sándor mellett tette le a voksát a vezetés, mert rendkívül eredményes klubedzői pályafutás áll mögötte – fűzte hozzá az ügyvezető.

 

Az edzésen résztvevők:

 

kapusok
Antal Botond
Egyed Balázs
Radoš, Ivan

 

mezőnyjátékosok
Bacsa Patrik
Barczi Dávid
Bognár István
Boros Gábor
Csicsvári Milán
Eperjesi Gábor
Egerszegi Tamás
Griffiths, Georges
Grumić, Miroslav
Husić, Senad
James, Manjrekar
Kitl Miklós
Koman Vladimir
Kovács Gábor
Kövér Kristóf
Lipták Zoltán
Nemes Milán
Németh Milán
Nikházi Márk
Novothny Soma
Okuka, Dražen
Ternován Patrik

 

szakmai stáb
Egervári Sándor vezetőedző
Pisont István másodedző
Veréb György kapusedző
Lippai József kapusedző

 

Az edzést kihagyók

Bősz Levente
Halmai Ramon
Takács Tamás

 

Program:

2016. január 5., kedd
11:00 edzés

2016. január 6., szerda
9:30 edzés
15:00 edzés

2016. január 7., csütörtök
14:30 edzés

2016. január 8., péntek
9:30 edzés
15:30 edzés

2016. január 9., szombat
9:30 edzés

2016. január 10., vasárnap
pihenőnap

 

Bundesliga: Pep Guardiola? Nem! Dárdai Pál lett az ősz edzője!

 

Meglepőt húzott, megvan Gyurcsó Ádám új klubja

 

Orosz Pál: Kleinheisler László illene a Fradiba. Stieber Zoltán célkeresztben, külföldön is szétnéznek a zöld-fehérek

 

Böde: saját magamat vágtam földhöz, mint a zsíros kenyér

 

Vanczák Vilmos valószínűleg nem lesz a DVTK játékosa

 

Sváb Dániel a Bp. Honvéd csapatával kezdte meg a felkészülést

 

Szalai Ádám magára öltötte a Hannover mezét

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC