nb1.hu

Így értékelte a derbit Hajnal, Doll és Vignjevics

Budapest – Szóba került a berni Aranycsapat-vereség is.

A Ferencváros 2-0-s győzelmével véget ért Újpest elleni derbi után a Duna World kamerája előtt az első gólt szerző Hajnal Tamás, valamint a két vezetőedző értékelte a látottakat.

 

Hajnal Tamás (FTC): – Fantasztikus mérkőzés volt, csodálatos hangulatban. Örülök, hogy kettő-nullára nyertünk, és nagyon jó teljesítményt is nyújtottunk. Egyre jobb formában érzem magam, nagyon sokat dolgozunk, jó közegbe kerültem, úgyhogy szeretnék továbbhaladni ezen az úton.

 

Fotó: nb1.hu/archív

 

Thomas Doll (FTC): – Hogy a berni csoda (a németek így emlegetik a válogatottjuk 1954-es, Aranycsapat ellen megnyert vb-döntőjét – a szerk.) vagy a budapesti csoda volt a szebb? Maradjunk annyiban, hogy mindkettő csodálatos, még megharagudnának rám otthon, ha azt mondanám, hogy a mai szebb. Csodálatos hangulatban, remek közönség előtt mindent kiadtak magukból a srácok, és megérdemelten győztünk. Kemény munka volt. Sohasem lehet tudni, hogy az ellenfél mikor talál egy gólt akár egy rögzített játékhelyzetből is, úgyhogy ezért is rendkívül fontos volt a második gólunk megszerzése. Dibusz a válogatott kapusa, ma is megmutatta, hogy miért. Nagyszerű teljesítményt nyújtott, nagyon fontos pillanatokban őrizte meg a kapunkat a góltól. Egész héten alig tudott edzeni, csak az utóbbi egy-két napban, így különösen értékes a produkciója.

 

Nebojsa Vignjevics (Újpest): – Azt hiszem, már a első félidő elején eldőlt a mérkőzés. A játékosaim magukra húzták az ellenfelet, engedték a Ferencvárost sok gólhelyzetet kialakítani, és a kipattanókból is ők voltak a veszélyesebbek. Ugyanez ránk nem volt elmondható. Volt ugyan néhány veszélyes helyzetünk, de a lepattanó labdákra már nem érkeztünk hatékonyan. Az ellenfél a rögzített játékhelyzetekből, szögletekből is veszélyes volt. Az első gól után végképp megnőtt a reakcióidőnk, gondjaink adódtak a koncentrációval, de ez valahol érthető is ilyen felfokozott hangulatban.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC