nb1.hu

Horváth Ferenc és a megfojtás

Száguld a csapata.

Honvéd-Haladás 1-3
Haladás-Újpest 3-2
FTC-Haladás 2-0
Haladás-Puskás Akadémia 3-0
DVTK-Haladás 0-1
 
A fenti eredménysorokból is látszik, hogy ihletett formába került az utolsó Haladás. Eredménysorának köszönhetően viszont már csak 6 pontra van a kieső helytől a szombathelyi alakulat. 
 
Horváth Ferenc vezetőedző szerint viszont még  csoda lenne, ha bentmaradna a csapata. És ezt az a Horváth Ferenc állítja, aki a tavaszi szezon kezdetekor azt mondta, új játékosok érkeztek a télen Szombathelyre, ezért még kellene néhány hét, hogy összeálljon a csapata, eredményesen tudjon szerepelni.
 
Horváthnak igaza lett, a csapata eredményessé vált.
 

A miskolci győzelem után így értékelt:
 
„Nehéz mérkőzés volt, aminek számunkra az volt a tétje, hogy reményeink életben maradnak-e vagy visszacsúszunk oda, ahonnan indultunk Az első félidőben a letámadásunk tökéletesen működött, megfojtottuk a DVTK rövidpasszos játékát – amit hozzá kell tennem, gyönyörű játék. Voltak lehetőségeink, ha ekkor gólt lövünk, akkor egészen másként alakul a második játékrész. A második félidő első 15 percében a DVTK szélesebbre húzta a játékát, nekünk többet kellett futni, addig fölényben játszott a DVTK, amíg a játékosok ezt lereagálták. Utána azonban kiegyenlítetté vált a találkozó. Biztos voltam benne, hogy egy gól el tudja dönteni a meccset, nagyon örülök, hogy mi szereztük. Nagyon örülök annak is, hogy a játékosok ilyen presszió alatt is hetek óta ilyen teljesítményt tudnak nyújtani. Mi szempontunkból a helyzet változatlan, továbbra is tök utolsók vagyunk, ezek a győzelmek szépségtapaszok. Viszont ha így folytatjuk, akkor a végén kilyukadhatunk ott, hogy alattunk húzzák meg a vonalat, ami még mindig a csoda kategóriába tartozna. Sok sikert kívánok a DVTK-nak a folytatásban!”

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC