nb1.hu

Hornyák megmutatta ki az úr, Horváth Ferenc üzent a bírónak éjszakára – edzői reakciók

Boris az ellenfelet dicsérte, Szabicsot a remek cseréiről is kérdeztük.

Az NB I vasárnapi játéknapján a Puskás Akadémia egy hatalmasat lépett az ezüstérem felé az MTK legyőzésével, míg a Honvéd egy nagyon fordulatos találkozón kapott ki a Fehérvártól. Cikkünkben összegyűjtöttük az edzői reakciókat.

PUSKÁS AKADÉMIA-MTK 3-0

Hornyák Zsolt (Puskás Akadémia): ,,Nagyon jó volt a hozzáállás, nem hagytuk kétségben a nézőket és a szakembereket, hogy ki lesz az úr ezen a mérkőzésen. Betartottuk az összes taktikai tervet, amit elterveztünk. Sikerült már az első félidőben előnybe kerülnünk, hangosan ki kell mondanom, hogy elégedetten. Mindenki retteg a félidei 2-0-ás eredménytől, ez mindig veszélyes. Az MTK kicsit rizikózott, megpróbált visszajönni a mérkőzésbe, cserékkel rendezték a sorokat. Erre sikerült reagálnunk egy góllal, ugyan kicsit később, mint ahogy elterveztük. Meg vol arra is a lehetőségünk, hogy hamarabb meglőjjük a harmadik gólt. Ami a legfontosabb, dicsérem a hozzáállást, az elszántásgot, a taktikai fegyelmet, amit ma a csapat mutatott. A győzelem annak köszönhető, hogy ezek az alap dolgok be voltak tartva. Mostantól a Diósgyőrre összpontosítunk, én is és a csapatom is."

Michael Boris (MTK): ,,Úgy érkeztünk a mérkőzésre, hogy győzni szerettünk volna. Ennek megfelelően aktívan kezdtünk, sokat volt az ellenfél térfelén a labda a meccs elején, de aztán mégis mi kerültünk korán hátrányba. Jobban kellett volna védekezni annál a szituációnál, hiszen minőségi játékosai vannak az ellenfélnek, akik megbüntetik a hibákat. Mentünk tovább előre, Prosser egyenlíthetett is volna, de kimaradt a lehetőség. Aztán jött a büntető, talán felesleges volt így odalépni abban a szituációban. Még 2-0 után is visszajöhettünk volna a meccsbe, még annak ellenére is, hogy csütörtökön komoly mérkőzésünk volt, mi voltunk azok, akik próbáltak irányítani, de így sajnos nehéz jó eredményt elérni, hiszen amíg mi nem éltünk a lehetőségeinkkel, addig a hazaiak kíméletlenül kihasználták az adódó esélyeket – ez a mérkőzés is megmutatta, miért állnak a második helyen."

Közel az ezüst: a Puskás Akadémia kiütötte az MTK-t – NB1.hu

 

HONVÉD-MOL FEHÉRVÁR FC 2-3

Horváth Ferenc (Honvéd): ,,Szokásos módon, megint hátrányból kezdtük a mérkőzést, de sikerült fordítani. A találkozónak abban a részében nem is játszottunk se jól, se rosszul. A második félidő már más volt, nagyon mélyen védekeztünk és ezt egy ilyen jó csapat kihasználja. Nem tudtuk megtartani a labdát, keveset volt nálunk, az elől lévő játékosaink nem nagyon tudtak extrát hozzátenni a második félidőben. Azonban még így is meg voltak a lehetőségeink kontrából és stabil volt a védekezésünk. Nem mondom azt, hogy győzelmet érdemeltünk volna. A futballnak vannak szabályai, ami szerint játszák ezt a játékot, ma ez nem sikerült. Nem csak két csapat van a pályán, hanem egy harmadik is, akinek szintén nagyon jól kell működnie. Ezt ma profin elintézték. Abban bízom, hogy mindenkinek, aki részt vett ebben a mérkőzésben, olyan éjszakája lesz, mint ma nekem."

Az nb1.hu arra volt kíváncsi, hogy Hidi Patrik fáradtság vagy taktikai okok miatt cserélte le Horváth Ferenc:

,,Úgy láttam, elfáradt, neki van bőven lemaradása. Akartam egy olyan embert, aki egy kicsit jobban meg tudja fogni a labdát és védekezésben is tud segíteni. Nem volt más különösebb oka."

Horvát Ferenc elmondta továbbá, hogy büntetést kapnak a játékosai akkor, ha az utolsó percben kapnak gólt, mint ma, legyen szó akár edzésekről. Megjegyezte, hogy ma nem neki kellene magyarázkodnia a csapata előtt. Fontos lett volna a mérkőzés, akár az egy pont szempontjából is, nehéz lesz, de fel kell emelniük a fejüket.

Szabics Imre (MOL Fehérvár FC): ,,Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, úgy éreztem, hogy ott is nekünk voltak nagyobb lehetőségeink. A második félidő alapján viszont teljesen megérdemelten nyertük meg a mérkőzést, hiszen többet tettünk azért, hogy megszerezzük a három pontot."

Az nb1.hu arra volt kíváncsi, hogy a páros csere tervezett volt-e, mert Houri kifejezetten jól állt be a mérkőzésbe:

,,Úgy gondoltam, hogy ez segítheti legjobban a csapatot, hogy ha Houri játékszervezésben a két hatos egyikeként tudja támogatni a támadójátékunkat. Jól szállt be, de a többi csere is, úgyhogy nagyon fontos az, hogy azok a játékosok, a mérkőzés hatvanadik percétől, amikor el szoktak dőlni a találkozók, hozzá tudnak tenni a mi játékunkhoz. Így lehet igazán egy csapat, ha padról is ilyen minőségi játékosok szállnak be és meg akarják nyerni a mérkőzést."

Szabics szerint a minőségi labdabirtoklás döntött a második félidőben, valamint a Honvéd sokkal passzívabb volt. Ha a döntetlent elfogadta volna Szabics, akkor hamarabb lépte volna meg az utolsó cserét.

Az nb1.hu még azt kérdezte, hogy elégedett volt-e Fiola Attila teljesítményével, aki ezúttal védekező középpályást játszott:

,,Elégedett voltam a játékosink teljesítményével egytől-egyig. Szabó Levivel, Palkóval és Fityóval is, akik most újonnan játszottak a kezdőben. Fiolát nem azért cseréltem le, mert nem tetszett a teljesítménye, a mérkőzés képe úgy állt, hogy változtatni kellett.”

Kispest-Vidi: Nikolics és a bíró is főszereplő volt – NB1.hu

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC