Honvéd-Vidi: zavaró körülmények

Sannino dicsért, Nikolics is, de...

Forrás:

A Honvéd bajban, a Vidi meg hibátlan maradt azok után, hogy a fehérváriak tegnap 1-0-ra legyőzték a kispestieket a fővárosban.

Giuseppe Sannino, a hazaiak trénere nagyon megdicsérte a csapatát:

"Akik látták a mérkőzést, tisztában vannak vele, milyen teljesítményt nyújtott ma csapatom. Büszke vagyok rájuk, de a labdarúgást eredményekben mérik. Az mindenképpen elmondható, hogy nem látszott a tabellát vezető együttes fölénye. Ez okot ad a büszkeségre. A sok sérült ellenére töretlenül fejlődünk és bizonyítjuk, hogy helyünk van a bajnokságban. Akik ma pályára léptek, mindent beleadtak, véleményem szerint ez volt a pontvadászatban az eddigi legjobb meccsünk. Ez jól példázza, hogy a Honvéd egyik legnagyobb erőssége a kitartás, függetlenül attól, hány hiányzónk van. Sokszor az dönt el egy-egy mérkőzést, hogy a kapufáról merre pattan ki egy labda. Ma kifelé jött, de a következő hetekben igyekszünk változtatni ezen és feljebb kúszni a tabellán."


Marko Nikolcs, a fehérváriak trénere több zavaró körülményről is szót ejtett a lefújás után:

„Gratulálok a csapatnak a győzelemhez, egy nehéz mérkőzésen nagyon értékes három pontot szereztünk! A Honvédnak is gratulálok, mert nagy energiákat mozgósítottak a pályán. A szurkolóinkat sem szabad elfelejteni, hiszen sokan eljöttek Budapestre, köszönjük nekik is, a csapatnak sokat jelent, hogy ilyen nagy számban biztatják őket. Az első félidőben az elvártnál gyengébb teljesítményt nyújtottunk, látszott, hogy azért sok játékosunk hiányzott az elmúlt hetekben az edzésmunkából a válogatott kötelezettségek miatt. A pálya talajáról esett szó a mérkőzés előtt a tv-interjúban, nem tudom mi történt vele, de nem volt túl jó állapotban – ez persze mindkét csapatnak egyformán rossz volt. Talán nekünk sikerült ehhez rosszabbul alkalmazkodnunk, mert az első félidőben 5-10 eladott labdánk volt a pálya középső részén, technikai hibák miatt is. Kifejezetten utálom az ilyen könnyű eladott labdákat, ezeket úgy tekintem, hogy ajándékokat adunk az ellenfeleinknek. A második félidő már jobban hasonlított arra, amit játszani szeretnénk, de a Honvéd is feljavult. Mindkét oldalon voltak lehetőségek, egálos meccset láthattak a szurkolók, de egy briliáns jobboldali támadással eldöntöttük a három pont sorsát. Az is nagyon fontos volt számomra, hogy sikerüljön kapott gól nélkül lehozni a mérkőzést. A meccs utolsó öt perce viszont nem tetszett, nem így kellene profi módon befejezni a találkozót a vezetés birtokában, beszorultunk hátra a tizenhatoson belülre. Kapkodtunk, nagyon akartuk a második gólt, ez benne is volt a levegőben, de ehhez türelmesebben kellett volna játszanunk és tartani kellett volna a labdát. De ezzel együtt is tényleg csak gratulálni tudok a csapatnak a győzelemhez és a sorozatban hat bajnoki győzelemhez."


EMLÉKEZTETŐ

Budapest Honvéd-MOL Fehérvár FC 0-1 (0-0)
Új Hidegkuti Nándor Stadion, 3104 néző, v.:
Kassai
gólszerző: Hodzic (82.)
sárga lap: Lovric (17.), Batik (84.), illetve Hodzic (36.), Hadzic (48.), Huszti (59.), Elek (68.)
Honvéd:Tujvel - Batik, Kamber, Lovric - Uzoma, Kesztyűs, Nagy G., Banó-Szabó (Vadócz, 56.), Aliji (Kukoc, 85.) - Ben-Hatira (Cipf, 85.), Moutari
Fehérvár: Kovácsik - Nego, Juhász R., Musliu, Hangya - Hadzic (Futács, 61.), Elek - Huszti, Kovács I. (Milanov, 75.), Petrjak - Hodzic (Nikolov, 89.)

    
A jó iramú, küzdelmes első félidőben a kapuk csupán egy-egy alkalommal forogtak veszélyben, miután a támadásokat egyik csapat sem tudta lövéssel befejezni. Az első húsz percben a fehérváriak voltak aktívabbak, utána azonban kiegyenlítődött a mezőnyjáték.

  
A szünet után energikusabb kispesti csapat érkezett, ennek köszönhetően a hazaiak irányították is a játékot, de komolyabb helyzetet változatlanul nem tudtak kidolgozni. Csakúgy, mint a több hibával játszó vendégek. A második félidő közepén egy cserével egyben szerkezetet is váltott a Fehérvár, a súlypont pedig áthelyeződött a kispestiek térfélre. A Honvéd idővel reagált erre, de a 82. percben remek akció végén Hodzic góljával mégis vezetést szerzett a vendégcsapat. A hajrában a Honvéd hiába frissített két cserével, a ráadásban csak kapufáig jutott, egyenlítenie már nem sikerült. A Honvéd ötödször kapott ki ebben a szezonban a bajnokságban, a fehérvári együttestől pedig sorozatban a hetedik vereségét szenvedte el.

Legfrissebb híreink