nb1.hu

Hivatalos bejelentés.

A kispestiek közleménye:

"Végre egy jó hír a rengeteg nehézség közepette!

Finoman szólva sincs könnyű helyzetben a Budapest Honvéd FC együttese, hiszen csapatunkat is sújtja a koronavírus-járvány, az edzői stábból és a játékoskeretből is jó néhányan elkapták már a koronavírust, a Mezőkövesd ellen is sokan hiányoznak majd az együttesből, viszont újra velünk lehet Bódog Tamás!

Vezetőedzőnk a Pakssal vívott bajnokit, illetve a Csácsbozsok-Nemesapáti elleni Magyar Kupa-meccset volt kénytelen kihagyni, szerencsére azonban most már egészséges, a visszatéréshez szükséges negatív koronavírustesztjei is megvannak, így a mai bajnokin már ő ül a kispadon.

„Mindenképpen örülök, hogy visszatérhetek, rossz volt a bezártság és az, hogy nem lehettem a csapat mellett – mondta Bódog Tamás. – Pillanatnyilag az a helyzet, hogy nem az a kérdés, ki kapja el a vírust, hanem az, hogy mikor. Ennek ellenére biztos vagyok benne, hogy hiába a sok hiányzó, mindent megteszünk annak érdekében, hogy megnyerjük a meccset. Jó csapattal találkozunk, a helyezésük nem tükrözi az erősségüket, nem véletlen, hogy az előző szezonban is a tabella elején voltak. Támadó felfogású Mezőkövesdre számítok, amely nyerni szeretne, de bízom benne, hogy a nehézségek ellenére is eredményesek leszünk.”

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC