nb1.hu

Honvéd: levél az MLSZ-nek és a televíziónak

Budapest - Szurkolóbarát időpontot szeretnének a kispestiek!

Az alábbiakban Gács Pál levelét közöljük, melyet Csányi Sándornak, az MLSZ elnökének és Héder Barnának az M4 Sport igazgatójának küldött.

 

„Dr. Csányi Sándor Elnök Úr részére

 

Magyar Labdarúgó Szövetség

 

Héder Barna Sportigazgató Úr részére

 

M4 Sport

 

Másolat: Vági Márton MLSZ Főtitkár

 

Budapest, 2016. március 24.

 

Tisztelt Elnök Úr,

 

Tisztelt Sportigazgató Úr!

 

Úgy gondolom, nyugodtan mondhatjuk, hogy minden magyar labdarúgást szerető ember és szervezet, a Magyar Labdarúgó Szövetségtől kezdve a klubokon keresztül egészen a szurkolói csoportokig törekszik az OTP Bank Liga nézőszámának növelésére. Mi itt a Budapest Honvédnál mindent megpróbálunk ennek érdekében. Egy elkövetkező mérkőzés alkalmából ehhez az Önök segítségére van szükségünk.

 

Március 22-én szomorúan olvastuk az MLSZ Versenybizottságának 099-2016. számú határozatát, amelyben az Újpest FC – Budapest Honvéd FC fővárosi rangadó mérkőzés időpontját Április 6. szerda, 15:45 órában határozták meg. Hozzájárulásunk, megkeresésünk nélkül határoztak meg egy olyan időpontot, amely teljesen egyértelműen lehetetlenné teszi szurkolóink számára, hogy részt vegyenek az eseményen, tekintettel arra, hogy egy munkanapról van szó. 

 

Szeretnénk a mérkőzés időpontjának a módosítását kérvényezni egy olyan kezdettel, amely lehetővé teszi, hogy szurkolóink ellátogathassanak az eseményre. Ez a szezon egyik legfontosabb mérkőzése számunkra, hiszen egy nagy múltú, patinás rangadóról van szó, amelyet minden magyar futballt kedvelő ember nagy izgalommal vár. Tudjuk, hogy a 2016-os EB miatt előre hozott mérkőzések és a Bajnokok Ligája mérkőzések miatt nem egyszerű olyan időpontot találni, amely a bajnokság megfelelő lebonyolításának, az M4 Sporton történő közvetítésnek, és a szurkolóknak is egyaránt megfelel, de mégis arra kérjük Önöket, hogy próbáljanak megoldást találni a problémára. Nem akarjuk azt üzenni szurkolóinknak, hogy ők nem számítanak.

 

Úgy gondoljuk, hogy az NBI-es mérkőzések nézőszámának növelése közös célunk, ez az időpont pedig teljesen ellentétes ezzel a törekvéssel. Bízunk abban, hogy sikerül megoldást találniuk kérésünkre egy új, szurkolóbarát időpont meghatározásával.

 

 

 

Várjuk mielőbbi visszajelzésüket!

 

Tisztelettel:

 

Gács Pál

 

Ügyvezető igazgató”

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC