Honvéd-DVSC: paprikás hangulatú kártyajáték - VIDEÓ

Budapest – Két gól, ugyanennyi piros, senkinek sem jó eredmény.

Forrás:

Az OTP Bank Liga 25. fordulójának záró összecsapásán a dobogóért harcoló Debrecen a kiesés ellen küzdő Bp. Honvéd vendége volt.

 

A találkozó első félideje nem a helyzetekről marad emlékezetes, mindössze három kaput eltaláló lövés volt, igaz ebből kettő gól is lett. Előbb Souleymane Youla szerzett vezetést a fővárosi csapatnak szép mozdulattal, majd nem sokkal később Selim Bouadla szezonbeli első bajnoki góljával egyenlített, amely szépségdíjas találat volt.

 

 

A második játékrész sem az élvezetes játékról és az egymást követő lehetőségekről szólt, inkább a küzdelem dominált. Húsz perccel a találkozó vége előtt aztán felpörögtek az események, paprikássá vált a hangulat: előbb második sárga lapja után Ikenne-King jutott a kiállítás sorsára, majd percekkel később Ludánszki Bence kapott azonnali piros lapot, illetve Vécsei Bálint a keresztlécet is leporolta. Újabb gól azonban már nem esett, így az egyik csapat számára sem igazán jó döntetlennel végződött a mérkőzés.

 

Bp. Honvéd – Debrecen 1-1. A mérkőzés részletes tudósítása a linkre kattintva olvasható!

 

[video:https://youtu.be/c8uG-B9uMOA width:610]

 

 

Legfrissebb híreink