Honvéd: bejelentések

Miért kell a modernizálás?

Forrás:

Hónapok, de inkább évek óta az egyik slágertémája a magyar labdarúgásnak, hogy George F. Hemingway tulajdonos eladja a Honvédot. Tegnap, április elsején jelent meg az a hír (a dátumra Hemingway is felhívta a sajtó figyelmét), hogy a gárdát a Szentes élvonalbeli, férfi vízilabdacsapatát is támogató metALCOM Zrt.-hez közeli cégcsoport vette meg, majd jöttek a „finomabb információk”, hogy veheti meg.
 
Hemingway már többször elmondta, hogy üzletember, ezért megfelelő ajánlat esetén mindentől képes megválni, így a Honvédtól is.
 
A tulajdonos ma a Reggeli Start vendége volt, ahol ismét kijelentette, amint eladja a klubot, közleményben jelentik be.
 
A műsorban elmondta, nem hiszi, hogy Magyarországon más klub tulajdonosa lenne, de azt hozzátette, hogy az Egyesült Államokban, például Los Angelesben lehet, hogy igen, mert arrafelé üzleti alapon működik a futball. Azt is elmondta, ha eladná a Honvédot, akkor nem lenne kint a meccseken, mert frusztrálná az új tulajdonost. 
 

Utóbbi, igazi üzletemberre jellemző válasz volt, hiszen Hemingway az, és a Honvéd tulajdonosaként sem szurkoló, hanem üzletember-tulajdonos (volt) elsősorban.
 
További érdekesség viszont, hogy a gárda honlapján tegnap megjelent egy közlemény, melyben arról van szó, hogy megújulnak a Honvéd hivatalos és közösségi felületei. A frissített, a modernizáltabb dizájn soha nem árt, ám ezek a munkálatok már elkezdődtek és ezt még a Hemingway fémjelezte stáb kezdte el kivitelezni.
 
De, hogy ezt azért tették, hogy ezzel is feljebb srófolják a Honvéd árát vagy azért, mert jó pontokat akartak és akarnak szerezni a szurkolóknál, azt csak Hemingway tudhatja.
 
Tippünk szerint így, ebben a sorrendben.

Legfrissebb híreink