nb1.hu

Honvéd: akadt olyan edzés, ahol csak kilencen voltak

Megtépázta őket a koronavírus.

Mint ismert, a koronavírus az utóbbi hetekben többször is átírta a Honvéd programját. A törökországi edzőtáborba nem tudott elutazni a csapat, az ennek a pótlására tervezett edzőmeccsek közül pedig összesen kettő (a ZTE és az Ajka elleni) valósult meg.

Szappanos Péter, a kispestiek kapusa inkább a pozitívumokra koncentrál – erről nyilatkozott a klub honlapjának.

"Megtépázott minket is a koronavírus, emiatt kicsit hektikus volt a felkészülésünk, nehéz volt úgy gyakorolni, hogy akadt olyan edzés, amin csak kilencen voltunk. Szerencsére nem volt hosszú a szünet és senkinek nem okozott komolyabb problémát a betegség, úgyhogy nem veszítettünk annyit az erőnlétünkből, de dolgoznunk kell azon, hogy minél hamarabb kiegyenesedjünk. Nem szabad azzal foglalkozni, hogy mi van mögöttünk, kevés olyan csapat van, ahol nem okozott gondot a járvány, úgyhogy nem lesznek egyenlőtlenek a feltételek. Az a fontos, hogy lassan visszatér a többség, van, aki egyéni edzéstervvel, van, aki már teljes értékű edzésmunkával, s azt gondolom, hogy olyan labdaéhsége van a srácoknak, hogy ezt még a javunkra is lehet fordítani. Sosem jön jókor egy ilyen betegséghullám, de bizakodva várjuk a rajtot!“

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC