nb1.hu

Hétvégén bajnok lehet a Ferencváros

Budapest – Torghelle Sándorékon is múlik majd a Fradi korai gálája.

Az OTP Bank Liga 25. fordulójában a Ferencváros 4-0-ra legyőzte a Puskás Akadémiát, míg a DVSC hazai pályán szenvedett 3-0-s vereséget a Honvéd ellen. A harmadik helyen álló Videoton leikszelt a Békéscsabával, míg az MTK 3-1-re legyőzte a Haladást.

 

A szombati eredmények tükrében az MTK jött fel a második helyre a Ferencváros mögé, jelen pillanatban 22 pont a hátránya. Igaz, a kék-fehéreknek van egy elmaradt mérkőzése a Paks ellen, ha azt megelőlegezzük győzelemnek, akkor 19 pontra vannak a zöld-fehérektől.

 

(fotó:Farkas Zsolt)

 

A 26. fordulóban Vasas–Ferencváros és  MTK–DVSC összecsapások lesznek. Ha szombaton Böde Dánielék megverik a Vasast, míg a hét utolsó napján Torghelle Sándorék nem nyernek a Loki ellen, akkor már vasránap bajnokavatás lesz az OTP Bank Ligában. Az ezt követő hátralévő hét fordulóban ugyanis 21 pontot lehet még szerezni, a fenn vázolt esetben pedig már az MTK-nak is behozhatatlan lenne Gera Zoltánék előnye.

 

A Ferencváros legutóbb a 2003-2004-es szezonban volt bajnok. Az idényt Garami Józseffel kezdték a kispadon, majd télen Pintér Attila ült le a zöld-fehérek kispadjára. A bajnoki fiesztát követően a télen kinevezett edzőnek júliusban távoznia kellett, miután a csapat futballistái nyílt levél keretében megbuktatták.

 

 

Bernd Storck kihirdette a válogatott keretét. A Ferencvárosba postázta az MLSZ a legtöbb behívót

 

 

A visszatérő! Nem Leonardi DiCaprio, hanem a Videoton kapusa

 

 

MK: tartalékosak lesznek a csabaiak Újpesten

 

 

NB II: láttam, hogy kinn áll a kapus – a kövesdi a félpályás gólról

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC