nb1.hu

Három döntő tévedést emlegetett Supka Attila

Nem akart magyarázkodni a Honvéd trénere.

Ahogyan azt jeleztük, fordítani tudott, és 3-1-re legyőzte hazai pályán a Mezőkövesd a Budapest Honvédot. A mérkőzés első félidejének végén kérdéses szituációban nem kapott büntetőt a Kispest, de nem ez volt az egyetlen bírói ítélet, amit felemlegetett a mérkőzést követően Supka Attila, a csapat vezetőedzője. 
 
– Most bármit mondanék, magyarázkodásnak tűnne. A mérkőzés folyamán volt három olyan befolyásoló szituáció, ami a mérkőzés végkimenetelét maximálisan befolyásolta – kezdte értékelését Supka Attila. – Ezeknél úgy gondolom, hogy rossz döntések születtek a kárunkra. Függetlenül ettől, 1-0-s vezetés után ezt a mérkőzést meg kellett volna nyerni. Ilyen hibákat, amiket az utolsó 15 percben elkövettünk, nem szabad megengedni. Tudtuk nagyon jól, hogy a Mezőkövesd nagyon jól jön ki a kontrákkal, nagyon jól érkeznek föl a játékosok mélységből. Erre fel is készültünk, mégis mind a három gól hasonló szituációból született. Ha céljaink vannak, akkor ezeket a mérkőzéseket meg kell, hogy nyerjük, meg kellett volna, hogy nyerjük. Ki kell értékelni a továbbiakban, hogy mik azok a célok, amiért lehet menni, mik azok a lehetőségek, amikkel tudunk gazdálkodni az elkövetkezőkben.
 
Újságírói kérdésre aztán azt is bővebben kifejtette a Honvéd trénere, melyik három szituációra gondolt, mely ilyen mértékben befolyásolta az eredményt.
 
– Három ilyen volt. Az első félidő végén, ami videóról visszanézve is egyértelműen büntető volt. A második, amikor Hatirát szabálytalanul szerelték, és lekontráztak minket, abból lett ugye az első gól. A harmadiknál úgy szintén a tizenhatoson belül szabálytalanul szereltek az én meglátásom szerint, a bíró máshogy döntött. Vitatkozni nem tudunk vele, ez a döntés maradt. Ezért is mondtam, hogy volt egy két tényező, ami befolyásolta a meccset – zárta Supka Attila.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC