Hálát mondott az edző az általa legjobbnak tartott szurkolótábornak

Vérbeli kiesési- és megyei rangadó következik.

Forrás:

Bár a tabellán a 6. helyet foglalja el a Mezőkövesd, mégsem lehet biztos a bentmaradásában. Mégpedig azért, mert a kieső helyen tanyázó Diósgyőr előtt csak 4 pont az előnye. A felvetéssel, hogy igazi, vérbeli, kiesési rangadó következik, mindkét szakvezető egyetért.
 
Viszont, azonnal más lesz a helyzet, ha a holnapi, Mezőkövesd-DVTK mérkőzésen hazai siker születne. Akkor a kövesdiek gyakorlatilag fellélegezhetnének.
 
Minden más esetben maradna mindkét fél számára az izgalom (és a riválisoknak is), miskolci sikernél meg pláne. A két szakvezető így várja a mérkőzést:
 

null

null

Kuttor Attila (Mezőkövesd): „Nem szeretnék már az előző mérkőzésünkkel foglalkozni, de tény, hogy nem jól sikerült hétvége után várhatjuk a bajnokság következő ellenfelét. Ismerjük a Diósgyőrt, és hasonló cipőben vagyunk, hiszen mind a ketten a bennmaradásért harcolunk. Fontos találkozó vár ránk, és a héten igyekeztünk is rendbe tenni a dolgokat, amire azért is volt nagy szükség, mert nagyon szeretnénk itthon tartani a három pontot. Tovább nem is gondolkozunk most sem, csak a következő feladatig, ugyanis most kizárólag ezen van a hangsúly. Korábban is elmondtam már, hogy ebben a bajnokságban nincs lefutott meccs, bárki bárkit legyőzhet. Nekünk most ez a legfontosabb, a győzelem.”
 

Fernando Fernández: „Nagyon fontos meccs következik, egy újabb döntőt fogunk játszani egy közvetlen riválissal. Az elmúlt időszakban játszottunk a Haladással, a Kisvárdával és a Pakssal és most az a Mezőkövesd következik, amely hasonló célért küzd, mint mi. Egyértelmű a célunk, azért utazunk Mezőkövesdre, hogy megnyerjük a meccset és elkezdjünk fölfelé lépkedni a tabellán. Az ország egyik legjobb szurkolótáborával rendelkezünk, akik nagy segítséget tudnak nekünk nyújtani, ez számukra is kiemelt mérkőzés. Biztos vagyok benne, hogy több szurkolónk lesz a helyszínen, mint a mezőkövesdieknek, ez óriási erőt tud adni. Nagyon fontos ebben a helyzetben, hogy meglegyen az összefogás, amihez a szurkolók elengedhetetlenek. Szeretném nekik megköszönni azt a rengeteg munkát, amit hétről-hétre beletesznek a mérkőzésekbe. Minden meccsen itt vannak, nagyon sokan el is utaznak velünk, a segítségük ezúttal is sokat jelent majd. Tudom, hogy azért kísérnek majd el minket nagy számban, hogy egy győzelmet láthassanak. Mi is erre készülünk.”

Legfrissebb híreink