Gyenge meccsen mentett a Hali pontot a Békéscsaba ellen

Szombathely – Kevés helyzet, pontatlan csapatok, iksz a vége.

Forrás:

Két nem túl jó passzban lévő együttes feszült egymásnak Szombathelyen. A Haladás a legutóbbi három fordulóban mindössze egyetlen pontot gyűjtött, míg a sereghajtó Békéscsaba a héten pótolt körben épp a másik újonc, a Vasas ellen kapott nagy pofont, így mindkét csapatott fűtötte a bizonyítási vágy.

 

A csapatok igazolták az előzetes felvetéseket a mérkőzés első félidejében, nagyon gyenge első felvonást láthatott a Rohonci úti közönség. Végig gyenge színvonal volt, a játékosok pontatlanul, sok hibával játszottak és a helyzetekkel sem kényeztették el a közönséget. Az utolsó öt percet megnyomta a szombathelyi gárda, de gólt nem tudott szerezni, így a Hali sem lehetett nyugodt a második játékrész előtt.

 

(fotó:Békéscsaba/Facebook)

 

A második félidő hasonlóan kezdődött, ahogy az előző véget ért, azaz nem történt semmi. A Haladás valahogy belealudt ebbe a meccsbe, amelyet Birtalan lesgólja is jelzett. Ám ekkor még nem ébredt fel, így nem volt meglepő, hogy a 67. percben Calvente révén már vezetéshez is jutott a Békéscsaba. A lila-fehér csapat azonban megint hibázott, hisz nem sokkal később jött az egyenlítés: egy kipattanó labdát Iszlai Bence fejelt közelről a hálóba, így megont kezdhették újra a csapatok. Azonban komolyabb újrakezdésről nem beszélhettünk, így összességében nem túl magas színvonalú meccsen 1-1-es végeredmény született.

 

Haladás-Békéscsaba 1-1 (0-0). Az élő közvetítés a linkre kattintva olvasható!

 

 

A DVTK nem teljesítheti a vezetők ultimátumában foglaltakat, így elméletileg mennie kell Bekőnek. De vannak-e már jelöltek a helyére? És Egervári lehet befutó?

 

Élesnek indult, de a Fradi végül kiütötte a Paksot

 

A PAFC-nak továbbra sem megy a Bp. Honvéd ellen

 

Torghelle szalagot kapott, intézte is a Vasast

 

Edzői értékelések az NB I 18. fordulójának a meccseiről

 

Storck azt mondta Kleinheislernek, hogy hosszabbítson. A kapitány szerint ssak egy pillanatkép az előkelő FIFA-ranglistás hely

 

 Megint Mbaye Diagne volt az Újpest sikerkovácsa!

 

Legfrissebb híreink