nb1.hu

Gera és Hajnal pályafutásának a befejezéséről suttognak

Budapest - Másképpen kommunikált róluk a Fradi.

Tombol az átigazolási időszak, de csak egyelőre inkább a sajtóban. Azt értjük ezalatt, hogy például a Honvéd már elküldte az edzőjét (Erik van der Meert), kinevezte már az újat (Supka Attilát), de az azonnali váltás volt, a játékospiacon hivatalosan majd csak januártól lehet véghezvinni a klubváltásokat.
 
A tárgyalások és az egyeztetések azonban folyamatosan zajlanak a háttérben, igyekszünk a legtöbb eseményről beszámolni. Még akkor is, ha a későbbiekben esetleg nem úgy alakulnak a dolgok, mert a menedzserek és a játékosaik sem csak egy megoldásban szoktak gondolkozni, nem csak egy csapattal szoktak egyeztetni, mint ahogyan a klubok sem csak egy játékost szemelnek ki egy-egy posztra. Amikor hírt adunk egy fejleményről, az a pillanatnyi álláspontokat tükrözi.
 
Ez azért fontos, mert az elmúlt napokban például arról is több fülest kaptunk informátorainktól, hogy a nyáron befejezi majd a pályafutását Gera Zoltán és Hajnal Tamás.
 
És, hogy miért pusmognak a két játékossal kapcsolatban erről a háttérben? Eláruljuk.
 
Amikor az FTC bejelentette, hogy a játékosai hosszabbítanak, mindkét esetben megemlítették, hogy meddig írtak alá újra a futballistáik. Ezt a klub vezetői nem szokták közölni egyetlen más esetben sem és akkor sem, ha leigazolnak bárkit is.
 
A másik oka a találgatások beindulásának, hogy Orosz Pál vezérigazgató a Nemzeti Sportnak azt nyilatkozta a minap, hogy föl kell készülniük arra, hogy Gera és Hajnal sem lesz már a fiatalabb, ezért az utódjaikat keresik. 
 
Akik tudnak olvasni a sorok között rájöhetnek a lényegre: Gera és Hajnal utódjai már megvannak, mert mindkét játékos sokat volt sérült, a Fradi meg nélkülük is játszott, igaz, néha kicsit más szerkezetben. Ez pedig azt jelenti, hogy nem feltétlenül ugyanazokra a posztokra, ugyanolyan kvalitású játékosokat kell keresniük a klub vezetőinek, hanem olyanokat, akik ugyanolyan vezéregyéniségek és pályán kívüli vezérek is lehetnek, mint a két magyar válogatott.
 
Kubatov Gábor egyébként áprilisban az nb1.hu-nak mesélt először arról, hogy az akkor még hosszabbítás előtt álló Gera maga döntheti el, hogy játékosként vagy vezetőként marad 2017/18-ra, ha előbbi variáció mellett dönt, akkor majd később térnek vissza arra, hogy elöljáróként folytassa. Abban is biztosak vagyunk – bár minden futballistát nem alkalmazhat egy klub sem a visszavonulásaik után – hogy Hajnalnak is mindenben segítenének majd a Fradi vezetői.
 
És még egyszer hangsúlyozzuk, nem azt állítjuk, hogy a nyáron visszavonul Gera és Hajnal, hanem azt, hogy a labdarúgás berkein belül, a színfalak mögött erről már pusmognak azok, akik mindent tudnak előre, hozzátéve, egyik játékos sem duzzogna, ha aranyérmet nyakasztanának a nyakába a pályafutása utolsó meccse után…
 

Nézőszámok: minden sportág fölött a Fradi focicsapata – NB1.hu

2017-es nézőszámok

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC