nb1.hu

FTC: távozik a 3-szoros magyar bajnok közönségkedvenc

Hivatalos bejelentés.

ÍME, AZ FTC KÖZLEMÉNYE:
TÁVOZIK A BRAZIL KÖZÖNSÉGKEDVENC
Sorozatban három magyar bajnoki cím és egy MMK-győzelem után távozik a közönségkedvenc középpályás.

Somália két FTC-nél töltött időszak, hét év, 173 mérkőzés, 20 gól és 10 gólpassz, valamint hat megnyert trófea után (4 magyar bajnoki cím, 2 MOL Magyar Kupa) távozik a Ferencvárostól.

Wergiton do Rosário Calmon, azaz Somália 2011-ben csatlakozott először a Ferencvároshoz. Első évét kölcsönben töltötte nálunk, majd egy évvel később végleg a mi játékosunk lett. Kezdésnek négy teljes szezont húzott le zöld-fehér szerelésben a szinte minden poszton megforduló brazil játékos. Számos gyönyörű találattal segítette a Ferencvárost, melynek tagjaként bajnokságot, Magyar Kupát és Magyar Szuperkupát is nyert.

Elhivatottságával, tehetségével, alázatos és remek játékával felhívta magára a figyelmet, és 2015-ben, az akkor a francia élvonalban szereplő Toulouse csapatához szerződött. A Ligue 1-ben többnyire védekező középpályásként számítottak rá.

Három Franciaországban eltöltött év után Szaúd-Arábiába, a Shabab együtteséhez igazolt, melynek tagjaként ötödik helyezést ért el a bajnokságban. Másfél évvel később, 2020 januárjában azonban úgy döntött, hogy visszatér korábbi sikerei helyszínére, és ismét a Ferencváros szolgálatába áll.

A közönségkedvenc a januári visszatérésekor azt mondta, hogy szeretne ismét bajnoki címet ünnepelni a Ferencváros játékosaként. Erre nem is kellett sokat várnia a brazilnak, hiszen néhány hónappal később az FTC begyűjtötte sorozatban a második, összességében pedig a 31. bajnoki aranyérmét.

A csapatnak és Somáliának sikerült még magasabb szintre lépni. A Bajnokok Ligája első selejtezőköréből indulva a Ferencváros olyan sztárklubokat kiejtve, mint a skót rekordbajnok Celtic (Somália itt egy gólpasszal vette ki részét a bravúros sikerből), vagy épp a horvát Dinamo Zagreb, kiharcolta a legrangosabb európai kupasorozatban való részvétel jogát és remekül állta a sarat a spanyol Barcelona, az olasz Juventus és az ukrán Dinamo Kijev ellen is.

Somália a 2020/21-es bajnoki idényben 24 mérkőzésen lépett pályára, melyeken összesen három gólt szerzett. Az elsőt pont az Újpest elleni hazai Derbin érte el.

 

A történelmi idény, a Bajnokok Ligája-csoportkörös szereplés és az újabb magyar bajnoki cím után a brazil közönségkedvenccel felálló csapatunk a 2021/22-es szezonban sem vette félvállról a feladatokat.

Az OTP Bank Liga ismételt megnyerése azt jelentette, hogy együttesünk ismét a BL-selejtezőkörében kezdte meg a szereplést, ahol egészen a playoff körig ment. Itt a svájci Young Boys ugyan jobbnak bizonyult, de így is bejutottunk az UEFA Európa Liga főtáblájára, ahol a már jól ismert skót Celtic, a spanyol Real Betis és a német Bayer Leverkusen volt az ellenfél. Somália összesen hét selejtezőn, és három csoportmérkőzésen – köztük a Bayer Leverkusen hazai legyőzése alkalmával – kapta meg a lehetőséget.

A nemzetközi porond mellett egyértelmű cél volt a bajnoki aranyérem, valamint a MOL Magyar Kupa 2017 utáni megnyerése. Csupaszív középpályásunk ebben a szezonban hét bajnokin és két MMK-meccsen lépett pályára.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC