nb1.hu

FTC: hová tűnt Varga Roland?

Játszhat-e a Derbin?

Játszott az MTK (4-1), a Paks (0-0) és még aznap a ZTE (2-0), illetve a Mezőkövesd (0-1, 1-1) ellen is edzőmeccseket az elmúlt három hétben a Ferencváros, tegnap meg a DVSC ellen lépett pályára (2-1), hogy végre bepótolja az első fordulóból elmaradt bajnokiját.

Mindegyik mérkőzéseben volt egy közös vonás, mégpedig az, hogy nem játszott egy percet sem Varga Roland, aki csapata az eddigi 24 bajnokijából 20 alkalommal bizonyíthatott, a fellépései alkalmával 6-szor volt eredményes 968 perc alatt.

Megnéztük az FTC fényképalbumait is a klub hivatalos Facebook-oldalán, de csak egy felvételt láttunk Vargáról az elmúlt három hétből, azon sem focizik vagy mondjuk fut a többiekkel együtt, hanem kerékpározik, ami fajta mozgás kiemelt szerepet szokott kapni a rehabilitációs időszakban. Ráadásul mosolyogva örül, aminek üzenet értéke lehet.

A zöld-fehérek az átigazolási hírek mellett a sérülésekről szólóakat sem szokták kommentálni, vagy nem jelentik be őket, egészen ritka eseteket leszámítva. Az nb1.hu viszont annyit megtudott, hogy Vargának a térdével voltak gondjai, orvosi segítségre is szüksége volt, ezért nem lépett még pályára.

Az egyelőre kérdéses, hogy mikor végezhet teljes értékű munkát, mikor következik be az a pillanat, amikor mérkőzésen is visszatérhet a pályára, de a dolgok jelenlegi állása szerint (és ha nem jön közbe semmi), ez egy vagy két hét múlva következhet be legkorábban.

Az FTC szerdán az Újpest ellen még egy elmaradt bajnokiját pótolja, majd a következő szombaton Felcsútra látogat.
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC