nb1.hu

Fradi-Kaposvár: Rebrov a bajnokság felfüggesztéséről is beszélt – reakciók

Disztl szerint lesz még lehetőségük pontokat szerezni.

Már a mérkőzés elején óriási mezőnyfölénybe került a Ferencváros, ezért a Kaposvár nem igazán tudott helyzetet kidolgozni a hazai kapu előtt. 38 percet kellett várni a Fradi vezető góljára, amihez a kaposvári védelem kihagyása is kellett, Boli lőtt éles szögből a rövid felső sarokba.

A szünet után kinyílt a vendégcsapat, aminek következtében Isael megduplázta a csapata vezetését. A vendégek nem adták fel a kétgólos hátrány ellenére sem, ám a támadásaik nem végződtek sikerrel. A 73. percben újabb ferencvárosi gól született, Blazic fejjel talált a kapuba. A végeredmény beállításáról a csereként beállt Varga Roland gondoskodott, aki a lefújásig duplázni tudott.

Az edzők így értékeltek a meccs után:

Disztl László(Kaposvár): ,,Az utóbbi pár meccsen nagyon nehéz sorozatunk volt, ami természetesen fizikailag és mentálisan is megviseli a csapatot. Most jönnek olyan mérkőzések, amin lehetőségünk lesz pontokat szerezni."

 

Loki, Kaposvár, Honvéd: kiütve! – beszámoló – NB1.hu

 

 

Szerhij Rebrov(Ferencváros): ,,Úgy gondolom, ez a nagyon fontos mérkőzés volt, főleg úgy, hogy a legutóbbi meccsen pontokat veszítettünk. Úgy érzem, hogy értették és érezték a játékosok, hogy hiába játszunk szurkolók nélkül, az ő támogatásuk adott. Úgy gondolom, hogy a meccs nagyjából az első gólnál eldőlt, de mi ugyanúgy hajtottunk tovább és további helyzeteket tudtunk kialakítani, mert már több területünk is nyílt. Teljesen megérdemelten nyertünk. Örülök a sok gólnak, a szurkolók még jobban örültek volna, de nekem az egy-nullás győzelem is elég lett volna. Nem tudjuk, hogyan dönt az MLSZ a bajnokság folytatásával kapcsolatban, de ha felfüggesztik a bajnokságot, akkor is készülünk tovább, hogy ugyanígy tudjuk majd folytatni a küzdelmeket."

Ezzel a győzelemmel immáron 49 meccs óta nem talált legyőzőre otthon a Fradi, míg a Kaposvár sorozatban a nyolcadik meccsét bukta el. Mivel pontot vesztett a Fehérvár, így ismét több pontos az előnye Lovrencsicséknek az élen. A Kaposvár helyzete kilátástalan, fordulóról-fordulóra egyre biztosabb, hogy a következő idényt már egy osztállyal alacsonyabban kezdik meg. A következő fordulóban Felcsútra látogat a Fradi, míg a Kaposvár a ZTE-t fogadja hazai pályán, feltéve ha a koronavírus miatt nem függesztik fel addig a bajnokságot.

 

Sannino magára vállalta; Rebrov és a Fradi tovább készül – reakciók – NB1.hu

 

 

EMLÉKEZTETŐ:

FERENCVÁROSI TC–KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC 5-0 (1-0)

Groupama Aréna, zárt kapuk mögött, v.: Solymosi
gólszerzők: Boli (38.), Isael (58.), Blazic (73.), Varga R. (85., 92.)
sárga lap: Otigba (48.), illetve Nagy K. (90.)
Ferencváros: Dibusz – Lovrencsics, Blazic, Otigba, Heister – Haratin, Sigér – Zubkov (Varga R., 81.), Isael (Vécsei, 84.), Nguen – Boli (Szihnyevics, 81.)
Kaposvár: Slakta – Vachtler, Ur, Szabó A., Fodor – Pintér, Hegedűs (Nagy R., 65.), Szakály A. (Nagy J., a szünetben), Borbély, Nagy K. –  Ádám (Balázs Zs., 70.)

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC