nb1.hu

Fordított a Szpari ellen, életben maradt a Haladás

Szombathely – Ellentétes félidők, ászai mentették meg a vasiakat.

Az OTP Bank Liga 28. fordulójának nyitómérkőzésén a licencgondokkal küzdő Nyíregyháza a kiesés ellen menekülő Haladás vendége volt Szombathelyen a Rohonci úti Stadionban.

 

A Haladás győzelmi kényszerben vágott neki az összecsapásnak, ez a görcsösség meg is látszott a szombathelyi gárdán, míg a vendég csapat szervezetten és felszabadultan játszott, igaz egyik oldalon sem adódtak ordító lehetőségek, inkább beívelésekkel és távoli lövésekkel operáltak az együttesek. Az egyik ilyen pontrúgás, egészen pontosan szöglet végén Juraj Halenár null szögből talált a kapuba Rózsa Dániel hathatós segítségével, így egygólos vendég előnnyel vonultak a küzdő felek az öltözőbe.

 

(fotó:nso.hu)

 

A második játékrészt változtatással kezdte Mészöly Géza, Tammaso Rocchi állt be, aki azonnal gólt lőhetett volna, de Volodimir Ovszijenko a helyén volt. Egy perccel később azonban már a Szpari kapusa is tehetetlen volt, Radó András gólja pedig egyenlítést ért. A folytatásban a nagyobb lehetőségek a Nyíregyháza előtt adódtak, több alkalommal is bravúrral védett Rózsa Dániel, a gólt Radó gólpassza után mégis Halmosi Péter szerezte, így fordítani tudott a Hali, sőt Radó András második gólja végleg eldöntötte a hajrában a három pont sorsát,  így életbevágóan fontos három pontot szerzett a vasi együttes és jelenleg ellépett a kieső helyről.

 

Haladás-Nyíregyháza 3-1. A találkozó részletes beszámolója a linkre kattintva olvasható!

 

Az edzői értékelések itt érhetőek el!

 

[video:https://youtu.be/d-PQ5kVdDNc width:610]

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC