nb1.hu

Fieszta ZTE módra: az új igazolás duplája döntött – fotók

A Puskás-játékos is kezdett, "összecsaptak" a vezetők és az ultrák.

A ZTE BESZÁMOLÓJA:

"Immár harmadik alkalommal, remek hangulatban került sor a szezonrajt előtt egy héttel a ZETE FIESZTÁRA, ahol először láthatták élőben, hazai pályán szurkolóink 2020/21-es csapatunkat.

Az egész délután-estés program 2×15 perces ZTE-vezetők – ZTE-ultrák találkozóval kezdődött, amelyet a több NB I-es és válogatott múltú korábbi labdarúgót is soraiban tudó vezetők nyertek 10-4-re. Ezt követően utánpótlás bemutató mérkőzéseket láthattak a kilátogató szurkolók, valamint az utánpótlásedzőkből álló csapat mérte össze erejét az utánpótlásban pallérozódó gyerekek szüleiből verbuválódott együttessel.

Folyamatosan gyűltek a nézők a lelátón, közben nagy érdeklődésre számot tartó e-sport bemutató is zajlott a stadionban, majd 17 órától klubunk a TÓ-KA Étterem, a Babati és Társa Kft., valamint a Végh Farm felajánlásának köszönhetően 400 adag pörkölttel vendégelte meg a drukkereket.

Az elmúlt szezonban bajnoki aranyérmet szerző U15-ös és U14-es csapatunk tagjai Sallói István sportigazgatótól és Molnár Balázs utánpótlás szakágvezetőtől vehették át az aranyérmeket, majd következett első csapatunk Eszék elleni találkozója.

A mérkőzésen a mieink végig fölényben futballoztak, nyári igazolásunk, Könyves Norbert pedig mindkét félidőben villant, így 2-0-ra győztük le a horvát csapatot. A meccs félidejében utánpótlásunk korosztályainak a legjobbjai vehették át a megérdemelt díjakat.

Az idő múlásával fokozódott a hangulat is a ZTE Arénában, este nyolc után pedig a ZTE összes csapata és edzője a pályára vonult, majd elkészült a már-már hagyományossá váló, ZTE-család kép is. Ezt követően megnyílt a pálya szurkolóink előtt is, a pályán aláírókártyákra kérhettek autogramot játékosainktól,  valamint közös fotózkodásra is lehetőség nyílt – nagy volt az érdeklődés.

A főpróba tehát sikeres volt, egy hét múlva már bajnoki mérkőzésen várjuk Önöket a ZTE Arénába, és remélhetőleg hasonló sikerrel zárul majd a Fehérvár elleni találkozó is.

ZTE FC – NK Osijek 2-0 (1-0)

ZTE FC: Köcse – Tanasin (Németh E.), Ziga (Hegedüs), Bobál (Kovács B.), Gergényi (Sebestyén) – Favorov (Szökrönyös), Sankovic (Kun), Bedi (Szabó B.) – Vass (Babati), Könyves (Zimonyi), Semedo (Dragóner)

Gólszerzők: Könyves (18., 70.)"
 

KORÁBBAN:

ZETE FIESZTA: Puskás Akadémia-játékos a zalai keretben – NB1.hu

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC